
Fotó: Boda L. Gergely
Látni akarták és hallani, fényképezkedni vele, majd legalább az aláírását megszerezni a könyvébe. Szinte sztárként fogadták Marosvásárhelyen Böjte Csaba ferencesrendi szerzetest, aki Ablak a végtelenre című könyve bemutatójára érkezett a megyeszékhelyre.
2010. február 16., 16:232010. február 16., 16:23
2010. február 16., 16:592010. február 16., 16:59
Fotó: Boda L. Gergely
„Szégyenszemre be kell valljam, nem önöknek írtam eredetileg a könyvet” – mondta a hajlott korú közönségnek Böjte atya, aki eredetileg gyerekeknek, fiataloknak szánta hittankönyvnek a kötetét.
Nem csak kenyérrel él a gyerek
Olyan kiadványt próbált létrehozni, amelyben a gyerekek is könnyűszerrel megértik a hit alapjait. „Több mint 2000 gyerek kap naponta ennivalót tőlünk, de nem csak kenyérrel él az ember, így nem csak azt kell kapja tőlünk a gyerek, hanem hitet, reményt, meg kell magyarázni nekik a hittant. A próbálkozásokból született ez a könyv. Én azt hittem, hogy gyerekeknek szánt hittankönyv lesz, aztán kiderült, hogy mások is szívesen elolvassák” – mesélt a könyv születéséről az atya.
40 gyerekből 2000 lett
Az 1940-es évek elején Csík Vármegyében volt 40 állami gondozott, most csak a Csaba testvér gondozásában működő otthonokban 2000 szociális árva él. „Ebből a 2000 gyerekből egy sincs, akinek az apját a románok vagy a cigányok verték meg. Az alkohol, a lustaság, a felelőtlenség, a naivság – ezek viszik jégre a családjainkat” – vélekedik Böjte atya, aki szerint már csak a számokból is látszik, hogy rosszul működik valami. „Nem több árvaházat kellene létrehoznunk, hanem többet kellene dolgozzunk nekünk papoknak, lelkészeknek, polgármestereknek, hogy megelőzzük a bajt. Az én gyermekkoromban, ha a férj ivott, az asszonyok megmondták neki a magukét” – tette hozzá.
Fotó: Boda L. Gergely
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!