
A II. Csobotfalvi Vigadalom Nagy István Gábor csíkszeredai festőművész tárlatával indult, amelyet a hétvégén tekinthentek meg az érdeklődők.
2011. július 15., 17:322011. július 15., 17:32
2011. július 16., 23:132011. július 16., 23:13
Az alkotó 1969-ben született Csíkszeredában, és gyerekkora óta foglalkoztatja őt a grafika és a festészet. A folyamatos önfejlesztésen túl, a 90-es évek elején elvégzi a Művészeti Népiskola szakirányú képzését, pár évre rá pedig alapító tagja lesz a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványnak. Számos képzőművészeti táborban vesz részt, és alkotásait országhatárokon innen és túl megcsodálhatták az érdeklődők.
„A művész bemutatásakor érdemes megjegyezni, hogy kovácsmesterként keresi meg a mindennapi kenyerét, és alkotó tevékenységeiben sikerül harmonikusan ötvöznie az erőt és a líraiságot. (...) A festmények nagyon színes világba vezetnek be minket, és mind formájukban, mind tematikájukban sokrétűek. Láthatunk tájképeket, alakos festményeket és csendéleteket is, és a képek nagy részén hagyományos szimbólumok köszöntenek vissza ránk. Olykor fő témaként, máskor elrejtve megjelennek székely rovásírással írt szavak, mondatok” – fogalmazott megnyitóbeszédében a kiállító alkotótársa, Bács Béla János.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!