
Jelentősen változott a székelyföldi származású fiatal képzőművészek számára megszervezett vándorkiállítás, amely a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, az Erdélyi Összművészeti Egyesület, valamint a Projekt csoport rendezvénye, eseménye. Idén ugyanis versenytárlatot hirdettek Csíkszeredában a Silóban, tehát egy sokkal megfelelőbb térben tekinthetők meg a legtöbb 35 évet töltött alkotók munkái.
2010. október 14., 09:142010. október 14., 09:14
2010. október 14., 11:222010. október 14., 11:22
Több szempontból is érdemesebb volt az idén versenytárlatban gondolkodni. Egyrészt, évről évre egyre többen jelentkeztek, másfelől így szélesebb körben is nyilvánossá lehetett tenni a kiállítást, és több alkotót fel lehetett kutatni. Végül, de nem utolsó sorban, talán így el lehetne kerülni, hogy felhíguljon, vagy túl megszokottá váljon a rendezvény. „Ha minden alkalommal meghívásos alapon seregszemlézünk, egy idő után elsekélyesedett volna az ügy” – emelte ki Túros Eszter művészettörténész, az egyik főszervező.
A zsűri 70 alkotó munkáját véleményezte, a beválogatott 49 alkotó közül, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jóvoltából, hárman kaptak meghívást egy-egy nemzetközi táborba (a gyergyószárhegyi Korkép – Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, a gyergyószárhegyi Grafikai tábor, illetve a Budapest Galéria nemzetközi művészcsere programjáról van szó).
Mindez által sikerült az eredeti célnak megfelelni, vagyis hogy egymással kultúraszervezőkkel és egy minél szélesebb közönséggel megismertessék a székelyföldi fiatal képzőművészeket. A tavalyi kiállítók többségükben az idén is jelentkeztek, de a székelyföldi kör is bővült. Ezúttal marosvásárhelyi származású alkotók is bekapcsolódtak, de már érdeklődtek kolozsvári, nagybányai és nagyváradi alkotók is. Hogy jövőre egész Erdélyre kiterjesztik-e a pályázatot, az a rendezvény támogatottságától függ. Idén a vándortárlatot is jóval több helyszínre elviszik, például, Hargita megye anyaországi testvérmegyéi is megismerhetik a székelyföldi alkotók munkáit.
„Az egykori magtárban működő kiállítófelület az eddigi helyszínek közül talán a legjobban illik a kiállítás jellegéhez. Két szintet alakítottak át kiállítófelületnek. Az idén az egyikre helyezzük el a PROJ3KT kiállítást, mivel a másikra majd hamarosan, a Magyar Festészet Napján kerül egy nemzetközi tárlat. A labirintusszerű, a szabadon alakítható felület izgalmasabbnak tűnik, mert minden tárlat esetén sajátossá tehető, de lehet, hogy a felső tér a hely szempontjából megfelelőbb” – jegyezte meg Túros Eszter.
A művészettörténészt arról is kérdeztük, hogy mennyiben gondolkodnak másképp a fiatal művészek a középnemzedéknél. Szerinte, habár még többnyire útkereső művészekről beszélünk, érezhető a tárlaton egyfajta frissesség. A fiatalabb alkotók ugyanis könnyebben törnek ki a klasszikus keretekből, de a témaválasztást figyelembe véve is, inkább foglalkoznak mai kérdésekkel. Huszonegyedik századi művészi identitáskeresés folyik teljes gőzzel.
A tárlat anyagát részletesen elemezte a zsűri egyik tagja is. „Ahány művész annyi gondolat, elképzelés. Gyakorlatilag lehetetlen a beérkezett anyagot, mint egységes egészet minősíteni, véleményezni. Ennek ellenére néhány gondolat erejéig mégis megpróbálom. Egy kicsit »megborzolom a felszínt«.
Az összkép, az első benyomás, amely a technikát, a gondolatvilágot és a szemléletmódot illeti, változatosnak mondható. A figuratív, a nonfiguratív vagy a koncept-gyanús, stb. megformálás, tálalás, szellem, ugyanúgy jelen van ebben az anyagban, mint a klasszikus, vagy a modern technikák használata. Számos esetben ez utóbbiak nem igazodtak a felhívásban kiírt elvárásokhoz, követelményekhez. Ha a PROJ3KT-re beérkezett munkák tematikáját vesszük górcső alá, akkor olyan témákkal találkozunk többek között, mint a múlt (át)értelmezése, identitáskeresés, helykeresés a globalizálódó világban, egyfajta törekvés arra, hogy a 21. század új kihívásainak megfeleljenek...
Találkozunk érdekes, izgalmas és minőségi művekkel, ám összességében a munkák egy erős középmezőnyben állnák meg a helyüket. A szobrok, – annak ellenére, hogy számarányban alul reprezentáltak a teljes anyaghoz viszonyítva – talán »erősebben«, »agresszívebben« vannak jelen és bizonyos mértékig a Projekt 3 anyagának a »húzóerejét« adják.
Jelen esetben a beérkezett művek, amelyek a kiírt szempontoknak és elvárásoknak felelnek meg, viszonylag egy reprezentatív »merítésnek« tekinthetők a kortárs erdélyi képzőművészetből” – Veres Péter, zsűritag, az Erdélyi művészet című folyóirat főszerkesztője.
PROJ3KT:
Pénteken 17 órától a Silóban (Brassói út 14.) nyílik a PROJ3KT kiállítás.
Zsűrizett: Ütő Gusztáv képzőművész, Veres Péter, az Erdélyi művészet című folyóirat főszerkesztője és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész.
Kiállító művészek: András Benkő Eszter, Bándi Emese, Barabás Szabolcs, Bartha Tünde Andrea, Berze Imre, Biró Zsuzsanna, Bors Eszter, Căbuz Andrea, Csillag S. R. Imola, Csillag István, Erőss Csongor, Fábián Gabriella, Faluvégi Tünde, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Fogarasi Hunor, Fülöp György, György Attila Sándor, Györgypál Réka, Horváth Zoltán, János Erika, Jére Zsolt, Keresztes Evelin, Kisgyörgy Tamás, Kolbai Csaba, Kolumbán Antal Ilona, Lakatos Krisztina, Lakatos László, László Attila, Lőrincz Imre Levente, Lovász Noémi, Madaras Péter, Móga Attila, Moldován Mária, Nagy Gábor, Orosz Annabella, Pálfi Gyöngyvér, Péter Alpár, Sándor Betti, Simon Béla, Szabó Árpád, Szentes Zágon, Szőcs Zsuzsanna, Sztankovszky Szabolcs, Tar Loránd, Vitos Hajnal.
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Hargita Megye Tanácsa, Communitas Alapítvány.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.