Udvarhelyen pénteken, február 12-én a Móra-hét nyitánya a farsangi szülői bál, amelyet 19 órától tartanak, tájékoztatott Ferencz Viola igazgató. Ezt követően egy héten keresztül délutánonként különböző foglalkozások, vetélkedők résztvevői a diákok és tanárok.
2010. február 12., 11:312010. február 12., 11:31
2010. március 08., 12:202010. március 08., 12:20
Különböző kézműves foglalkozásokon, vetélkedőkön, sportjátékokon vehetnek részt az elkövetkező héten a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai, tanárai és akár a szülők is. Február 15-én, a hivatalos nyitónapon 12 órakor koszorút helyeznek el az iskola előtti Móra Ferenc-szobornál az intézmény pedagógusai. Az I–IV. osztálynak más, az V–VIII. osztálynak ismét más programja van, közös bennük viszont a különféle tantárgyakból szervezett, ismeretanyagra alapozó versenyek, illetve a hasznos kikapcsolódásra szervezett hagyományos vagy újszerű kézműves foglalkozások, valamint a mozgással egybekötött programok (csuhézás, mandala-festés, bábozás, táncház, meseillusztráció-készítés).
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!