Nem működött teljesen zökkenőmentesen a Film.dok 7 fesztivál, az első ülésen a zsűri sokallta a versenyben maradt filmek számát, és felül szerették volna bírálni az előzsűri munkáját. Ez ügyben Beke Mihály Andrást kérdeztük, aki egyfelől a fesztivál elnöke, egyik alapítója, másfelől pedig zsűritag is.
2011. szeptember 22., 17:282011. szeptember 22., 17:28
2011. szeptember 22., 18:402011. szeptember 22., 18:40
Beke Mihály Andrást épp munkaközben találtuk
„Nem volt újdonság számomra egyes zsűritagok ellenkezése, az ezelőtti években is történtek hasonló incidensek, hiszen mindenki szuverén, alkotóember, és így saját véleményt formál. Ez mindenképp egy olyan szakmai vita, mely a fesztivál menetét kifelé nem befolyásolja. A közönség ebből semmit sem vesz észre. Amúgy már a mi álláspontjaink is közeledtek, hiszen a zsűri tagjai előzőleg megkapták a filmeket, akinek így sem volt lehetősége az alkotásokat megnézni, azoknak biztosítottuk a feltételeket a szálláshelyükön is. Nem látom akadályát annak, hogy minden film elbírálásra kerüljön” – emelte ki portálunknak Beke.
Kíváncsiak voltunk, hogy mivel indokolja a rekordszámú nevezést a fesztivál elnöke. Beke szerinte a filmfesztivál igen népszerűvé vált a szakmai körökben. Egyfelől híre eljutott már a Felvidékre és Délvidékre, de sikerült megnyerniük a Fundaţia de Arte Vizuale civil szervezetet is, így jóval több román filmet neveztek, mint az előző években.
A zsűri kifogásainál fontosabb viszont – véli a szakma –, hogy a színvonalasabb alkotások a közönség, a nyilvánosság elé kerüljenek, hiszen a valóságot elemző, boncolgató dokumentumfilmek egyre kevesebb számban jelennek meg az egyes tv-csatornákon.
Talán az lehetne a megoldás, hogy egy évben két dokumentumfilm-fesztivált szervezzenek, de ennek a fesztivál elnöke szerint anyagi akadályai vannak. Marad tehát az egy filmfesztivál, amikor is korunk legfontosabb történéseiről, személyiségeiről a legtisztább képet kaphatjuk.
„Annak ellenére, hogy erre egyre kevesebb a pénzalap – legalábbis jelen pillanatban –, és a televíziós társaságok is átalakulásban vannak, minek folytán kevesebb dokumentumfilmet rendelnek, a filmkészítők mégsem pihennek, és csak előteremtik a forrásokat. A dokumentumfilm-készítést nem lehet elhalasztani, akkor kell szülessenek ezek a filmkockák, amikor az események történnek. Nem úgy történik, mint a játékfilmek esetében, ahol, ha nincs pénz, akkor elhalasztják a forgatást” – összegzett Beke Mihály András.
Hamarosan tehát dönt a Film.dok 7 fesztivál zsűrije, szombaton 19 órától tartják a díjkiosztót, vasárnap 16 órától pedig a díjnyertes dokumentumfilmeket vetítik.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!