Mérföldkő az udvarhelyi színház életében

•  Fotó: Mátyás Szabolcs

Fotó: Mátyás Szabolcs

Több napirendi pontja volt a február 22-én tartott színházi sajtótájékoztatónak – a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatójával, művészeti vezetőjével, a meghívott rendezővel elsősorban a bemutatásra kerülő Shakespare-darab kapcsán beszélgettünk, de terítékre került sokkal prózaibb téma is.

Barabás Blanka

2010. február 22., 20:112010. február 22., 20:11

2010. március 08., 12:262010. március 08., 12:26

•  Fotó: Mátyás Szabolcs Galéria

Fotó: Mátyás Szabolcs

Nagy Pál színházigazgató a költségvetésről szólva kifejezte kétségeit, ugyanis azt az „üzenetet” kapták az önkormányzattól, fogalmazott, hogy talán 10 százalékkal kevesebb lesz a mindenféle gazdálkodásra szánt pénz, mint tavaly. Ha ezt mégis az év során megkapják, akkor nem olyan sötét a jövő, mondta.

Felgyorsulnak most az események a Tomcsa Sándor Színház körül: március elején, azaz 4-én már Szardínia szigetén játszik a társulat a „Bernarda szól a Világhoz” elnevezésű nemzetközi projekt keretében. Itt bemutatja az udvarhelyi színház a Csurulya Csongor rendezte Bernarda Alba háza című, Federico Garcia Lorca-darabot.

A premiert Csurulya Csongor művészeti vezető – az előadás egyik szereplője ezúttal –értékelte elsőként, mondván, mérföldkő lesz ez az előadás az udvarhelyi színház életében. Anca Bradu m.v., valamint Horváth Károly m.v. volt jelen még a sajtótájékoztatón. William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát Anca Bradu rendezi, Horváth Károly szerezte a zenét hozzá.

Anca Bradut számos kapcsolat fűzi a magyar színházakhoz, javarészt erdélyi színházaknál végzett rendezői munkáiról ismert, továbbá Veszprémben, Újvidéken dolgozott magyar nyelvű színházakkal. Számára meglepetés volt a felkérés, mondta, de szívesen fogadta, hiszen sokat hallott már az udvarhelyi társulatról, tudta, hogy ambíciós csapatról van szó, ráadésul három volt tanítványa is itt játszik. Az Ahogy tetszik című darab mellett döntött a rendező, mely némiképp modern szövegkörnyezetbe ágyazódik ezúttal, és melyhez rafinált zenét társított Horváth Károly zeneszerző. A modern szellemű, de nyitott, humoros, ugyanakkor mély mondanivalójú, sok vendégművésszel színpadra vitt darabot február 25-én láthatja a nagyérdemű az udvarhelyi Művelődési Házban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés