Megszentelt kövek – két szilvafa között

•  Fotó: Magyari Róbert

Fotó: Magyari Róbert

Különleges élményben részesülnek, akik a Lövétei Falunapok keretében ellátogatnak a régészeti ásatás helyszínére. A település középkori templomának egy részét tekintheti meg egy 5X5 méteres szelvényben. A templom „sok kertben” van – tudtuk meg a helyszínen. A Haáz Rezső Múzeum régészei második hete dolgoznak. A templom több építési fázisát látjuk. Azt sugallja, létezik egy korábbi épület. Van egy fal, ami úgy tűnik, korábbi, mint a gótikus fal.

Molnár Melinda

2010. szeptember 09., 18:132010. szeptember 09., 18:13

2010. szeptember 09., 18:362010. szeptember 09., 18:36

•  Fotó: Magyari Róbert Galéria

Fotó: Magyari Róbert

Szerencsések a lövéteiek: az önkormányzat támogatja a munkálatokat, és a szakembereket is kitűnően fogadja. A Felső-Kiáltó dombon állt egykor Lövéte középkori temploma. Az első katonai felmérésen, II. József idején, még rajta van. A hagyomány is megőrizte, de a felszínen is látszódtak a falak. Áprilisban terepszemlét tartottak a régészek, kijelölték a szelvény helyét: a szentélyt. Az ásatás vezetője, Nyárádi Zsolt és Bota Zoltán, Bólyai Csaba, Sófalvi András, Zólya Levente, valamint a helybéli Mihály János történész a templom belső és külső részén egyaránt dolgoznak. A szentélyzáródás nem esett bele a szelvénybe.

Nyárádi Zsolttól megtudtuk: a templomról sok történeti anyag van. Itt egyet emelünk ki: 1693-ban a forrás említi, a templom romos állapotban van, szentélye csúszott meg. Mi is láttuk a repedést a feltárt falon. A déli és északi részen a felmenő falak 40–50 cm magasságúak. A középkori templom omladékából származó gótikus faragványok, mérműves ablakkeret-töredék, bordatöredékek, konzoltöredék látott napvilágot. Megmosták, bekerülnek a múzeumba, ahol fotózzák, rajzolják a leletfeldolgozás során. A régész megmutatta a különböző színű – rózsaszín, barna, szürke, piros – festett falfelületek darabjait. A gótikus templom szentélyfalairól omlottak le. A templombelső színes volt, a faragványokon is megtalálhatók ezek a színek – le voltak festve. Rengeteg kovácsolt koporsószög is tartozik a leletanyaghoz. Láthatók a gótikus templom pillérjei, a sarokpillér – közel a szentélyzáródás!

•  Fotó: Magyari Róbert Galéria

Fotó: Magyari Róbert

Szeptember 18-áig tartanak a munkálatok: még egy szelvényt nyitnak a déli részen, a cinteremfalat kutatják jövő héten. Hátha előkerül egy keltező lelet. Apróság is eldöntheti…

Akik az ősök megszentelt templomköveit megsimogatnák egy pillantással, feltétlenül használják ki e nem mindennapi lehetőséget szombaton! A régészeti ásatásokat 10 órakor mutatják be a Népházban, utána megtekinthető az ásatás helyszíne a Felső-Kiáltón.

Bővebben az Udvarhelyi Híradó szeptember 10-ei számában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés