Magyarságról és komédiáról

Szombat este ért véget a VIII. Amatőr Színjátszó Fesztivál Székelyudvarhelyen, melyet rendhagyó módon nem a főszervező otthonában, hanem a város egyik, Szombatfalvának nevezett részén, az ottani Népházban tartottak.

Barabás Blanka

2009. november 08., 10:412009. november 08., 10:41

Egyetlen udvarhelyi, de több vidéki színjátszócsapattal zajlott a színifesztivál, melyet az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a Szent György Római Katolikus Plébánia és az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szervezett. A másfajta publikum előtti bemutatkozást célozva került a szombatfalvi Népházba a rendezvény.
Jakab Attila, az UFF elnöke közösen László Attila plébánossal – aki maga is még a teológia előtt színikör tagja volt - hét színjátszókört mozgatott meg a fesztiválra. Ezek közül három csoport általános iskolásokra alapoz, míg a többi középiskolásokból építkezik. Talán az októberi, 1956-os forradalomra való emlékezés miatt is több olyan darabot láthatott a közönség, mely a magyarság- és identitástudat fontosságát hangsúlyozta, emellett volt misztériumjáték, vásári komédia is, ami a gyermekek korához már sokkal jobban idomult. A fesztivál célja az, hogy bemutatkoztási lehetőséget kapjanak a megye műkedvelő színikörei, ugyanakkor nem elhanyagolható a színjátszás oktató-nevelő ereje, a hagyományok életben tartása sem. A szervezők remélik, mindig lesz színjátszócsoport, hogy a nyolc éves munka igazán eredményes lehessen.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
Hirdetés