A III. kápolnási falunapok második napján népes közönség ünnepelte a falu szülöttjét, Lőrincz György írót, az Udvarhelyi Híradó publicistáját. A szerzőt a 2005-ben létrehozott, azóta évente kiosztott Kápolnási érdeméremmel tisztelték meg a falu elöljárói.
2011. július 11., 11:422011. július 11., 11:42
„A baráti kézfogás ünnepén” szép számú közönség gyűlt össze déli tizenkettőre a település kultúrházába, ahol a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanára, Bálint Mihály ismertette Lőrincz műveit és munkásságát. A pedagógus laudációjában elmondta, Lőrincz nem hasonult meg a politikai nyomás alatt, nem tudott, de nem is akart a nagy elődök epigonja lenni. „Ábrázolásmódja eredeti, (…) székelyesen tömör mondatainak kifejező ereje rendkívüli.”
A beszélő a 12 kötetes, novelláiról, szociográfiai írásairól és regényeiről ismert szerző műveiből idézve illusztrálta: a szövegekből a székely sors drámája és tragédiája olvasható ki. „Ilyen hangvételű művek csak olyan író tollából származhatnak, aki maga is székely, és Székelyföldön él” – hangsúlyozta Bálint. Megtudtuk, Lőrincz munkássága nem csupán írói tevékenységében merül ki, hisz az ünnepelt számos közéleti szerepet is magára vállal: a székelyudvarhelyi Orbán Balázs-szobor állításánál segített, valamint az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány tagja és örökös támogatója.
„Farkaslakának ott van Tamási Áron, Kisbaconnak Benedek Elek, (…) Székelyudvarhelynek pedig Tompa László. Lőrincz Györgynek köszönhetően remélhetőleg Kápolnásfalu is irodalmi színtér lesz” – tette hozzá a beszélő. Megtudtuk, az érdemérem kíséretében Kápolnásfalu kitüntetettje minden évben díszoklevelet is átvehet, melyen személyre szabott, idén Kosztolányi Dezső tollából származó idézet olvasható.
A következőkben Lőrincz György szólalt fel, megjegyezvén: „Gyorsan elmondom a beszédet, mielőtt a könnyek belém fojtják a szót”. A szerző megköszönte, hogy szülőfalujában gondolnak rá, valamint kiemelte, hogy a szülőföld nemcsak útjára bocsátja az ifjút, hanem a mesebeli hamuban sült pogácsával kötelezi is az embert: „Örülök, hogy szülőfalumban figyelnek rám, de bennem is mindig ott volt a falu figyelő szeme, szinte fogta a kezem”. Végszóként Lőrincz hozzátette, minden díj biztatás, de felelősség is, ígérete szerint az elkövetkezőkben is megtesz minden tőle telhetőt, hogy Kápolnásfalu büszke lehessen rá.
A műsor a Kriza János Általános Iskola diákjainak ünnepi előadásával folytatódott. A fiatalok szavaltak, helyi és más vidékről „hazahozott” népdalokkal tisztelegtek a kitüntetett előtt, illetve népviseletbe öltözött tánccsoportok sóvidéki legényest és Homoród menti leányost roptak a színpadon.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!