Képeskiadvány jó szöveggel

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány kiadásában egy különleges kiadvány látott napvilágot, melynek címe: Udvarhelyszéki mozaik – Udvarhelyszéki történetek és képek.

Barabás Blanka

2009. december 08., 18:422009. december 08., 18:42

2010. január 06., 12:482010. január 06., 12:48

Galéria

Péter Ildikó, az alapítvány PR-felelőse, Kilyén Melánia programfelelős és Hegyi Hunor programmenedzser tájékoztatott a képeskönyvről, mely rendhagyó módon két projekt befejeztével született, törzsét egyrészt az tavalyi Emlékstúdióban rögzített udvarhelyi történetek, másrészt egy nemrég zárult fotópályázat képei adják.

„A könyv szerzője te vagy. Karácsonyra otthonodban a helye” – olvasható a kiadványt hirdető plakátokon. Péter Ildikó úgy fogalmazott, ez a szöveg azt hivatott közölni, hogy a kiadvány személyes jellegű attól, hogy ismerős arcok, helyszínek láthatók benne, bármilyennemű ajándékként megállja a helyét. Chris Worman, az alapítvány ügyvezető igazgatója szerint bátorítás akar lenni a kiadvány, arra buzdítja az embereket, hogy aktív tagjai legyenek közösségüknek. A képeskönyv szövegeket is tartalmaz, ezeket Gönczi Hunor állította össze, van benne helyi szólás, szokás leírása, recept is – a közlők neveivel, szavajárásával. Több mint 70 fotós 600 képe közül a zsűri, valamint az alapítvány tagjai válsztották ki a könyvben használt fotókat, melyek a történelmi Udvarhelyszéket járják be. A fotósok között van olyan, akinek most jelenik meg először fényképe nyilvánosan. Hegyi Hunor elmondta, a kiadvány a hasonló képeskönyvek piaci áránál kevesebbért kapható a könyvesboltokban, de az alapítvány honlapján megrendelhető (www.szka.org) jutányosabban. Nem mellékes talán, hogy nemcsak az országban, hanem a határokon, kontinensen túlra is házhoz szállíttatják az Udvarhelyszéki mozaik című könyvet a kiadók. A kiadvány az alapítványnál 50 lejért vásárolható meg. A bevételből udvarhelyszéki projekteket vagy alapítványokat támogatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
Hirdetés