Kapitalizmust elemző alkotás a Film.dok győztese

Véget ért a hétvégén a hetedik Film.dok dokumentumfilm fesztivál, szombaton este osztották a díjakat, vasárnap lehetett megtekinteni a legjobb alkotásokat. Továbbra is Csíkszereda marad a rendezvény színhelye – tudtuk meg Beke Mihály Andrástól, a fesztivál elnökétől, köszönhető ez főként a közönség nagy érdeklődésének, de a városi önkormányzat példás házigazda szerepének is.

Szőcs Lóránt

2011. szeptember 25., 18:002011. szeptember 25., 18:00

2012. február 10., 14:272012. február 10., 14:27

Dárday István zsűrielnök − rendhagyóan díjat ajánlott (egy kis földgömböt) Mohi Sándor: Két világ közt című alkotásának

Idén újdonságnak számított, hogy nemcsak a vetítőteremben lehetett a filmeket megnézni, így aki valamiről lemaradt, soron kívül a fórumteremben is megtekinthette az alkotásokat. Habár ezúttal a díjosztón Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter és Szőcs Géza, az anyaország kultúráért felelős államtitkára nem jelent meg, mindkét ország kulturális tárcája élénken támogatta a rendezvényt. Itt volt viszont Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, aki kijelentette, hogy nem csak udvariasságból fogadta el a meghívást, hanem a dokumentumfilmek valóságfeltárása mentén képzeli el a helyes magyar-román kapcsolatok kiépülését. Füzes Oszkár közvetítette Szőcs Géza üzenetét is.

A Film.dok 7. zsűrijének díjai:

A zsűri nevében az elnöke, vagyis Dárday István szólalt fel, aki hangsúlyozta: igazán kiemelkedő alkotást nem találtak, ezért elég nehéz volt a fődíjat odaítélni. A legjobb film a Kapitalizmus – a mi titkos receptünk című lett, melynek rendezője Alexandru Solomon és operatőre Andrei Butica.

A rendezői díjat Zsigmond Dezső kapta a Bárányfelhő című filmért (operatőr: Lovasi Zoltán), a zsűri díját a Csak ritka a fenyőfa, az a baj – A szarvasi székely története (rendező: Sári Zsuzsa, operatőr: Kormány Tibor).

A debüt-díjat a Blocul no. 6 (A 6. sz. tömbház) készítői, vagyis Akar Péter (rendező) és Carmen Bianca Tofeni (operatőr) kapta, a legjobb vágásért pedig A város ritmusa című film érdemelt díjat (rendező: Salamon András, operatőr: Tóth Zsolt).

A legjobb operatőr díjat a Vad Magyarország – A vizek birodalma filmért ítélték oda, melyet Jan Henriksson, Török Zoltán (rendező is) és Mosonyi Szabolcs forgatott. A legjobb forgatókönyvért járó elismerést a Maradandó sérülések (rendező: Nemes István, operatőr: Somogyvári Gergő) kapta, a legjobb tudományos ismeretterjesztő filmnek A Nyolcak nyomában című alkotás (rendező: Szalay Péter, operatőr Nagy Ernő, Szalay Péter) bizonyult.

A Film.dok 7 különdíjas alkotásai:

A Lakiteleki díjakat a Körbe vagyok fülekkel véve (rendező. Zsók Enikő, operatőr: Jakab Ervin), illetve a Kőbe vésett álom (rendező: Daczó Katalin, operatőr: Szabó Ádám), valamint Janovics Jenő, a magyar Pathé (rendező: Zágoni Bálint, operatőr: Bántó Csaba, Filep Farkas, Keresztes Péter, Székely Róbert) kapta.

A Nemzeti Kultúráért Egyesület A szellem filozófusa – Fülep Lajos (rendező: Kisfaludy András, operatőr: Balog Gábor, Nemescsói Tamás, Kordik Ferenc, Olasz Ferenc), illetve A herceg (rendező: Katona Zsuzsa, operatőr: Dala István) és az Így veszett el Erdélyország (rendező és operatőr: Zsigmond Attila) dokumentumfilmeket jutalmazta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés