Több kulturális esemény részesei lehettek hétvégén az udvarhelyiek – aki a VII.
Kamarazene-fesztivált választotta, nem járt rosszul, hiszen tapasztalt, nem csak
szakmai berkekben ismert zenakarok, elismert zenészek játszottak a Szent István-teremben.
2009. november 18., 22:002009. november 18., 22:00
Bihari Lóránt szervező, a G. Egyesület tagja a kezdetekről úgy fogalmazott, hogy egyrészt
hiánypótlásként született a fesztivál, másrészt pedig szervező- és egyesületi társával,
Asztalos Barnával szerették a kamarazenét, azért hozták létre a rendezvénysorozatot.
Egyikük sem zenész, laikusként vágtak a dologba. Három éve viszont már nem kell
telefonszámok, meghívásra alkalmas és érdemes zenekarok után kutatni a Tiberius Kvartett
zenészei javaslatára, ugyanis ők segítették ezekkel a szervezőket – időközben a Tiberius
Egyesülettel, melynek, mint neve is sugallja, maguk a zenészek a tagjai, partnerek lettek
a fesztiválszervezésben. Idén angol, holland, német, moldáv és hazai remek művészek
tisztelték meg Székelyudvarhelyt. Bihari a fesztivál jövőjét egyelőre a jubileumi tizedik
évig próbálja elképzelni, melyre valami nagyot, ütőset szeretnének, csakhogy ez általában
pénz függvénye is, summázta.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.