
Fotó: Bodnár Arthur
Negyvennegyedik alkalommal vonultak ki vasárnap, június 6-án a Szejkefürdőre azok az udvarhelyiek, akik kizárólag a Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál meghívott együtteseit szerették volna megtekinteni. A 13 órára meghirdetett gálaműsort és fellépőit viszont hiába várták a színpaddal szemben, napernyő árnyékában a fűben helyet foglaló városiak. Rossz idő esetén a Művelődési Házban került volna sor a fesztiválra – így szólt a felhívás –, viszont a vasárnapi nyári napsütés ellenére is a házban zajlott a gálaműsor.
2010. június 06., 18:092010. június 06., 18:09
2010. június 07., 14:212010. június 07., 14:21
Fotó: Bodnár Arthur
Háromnapos eseménysorozatot szervezett a Művelődési Ház a 44. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál apropóján. Első nap a koncertteremben a néphagyományőrző óvodapedagógusok szakmai képzése zajlott, ez pedig kiegészült az ugyanitt megnyílt Csergő Gizella népművészeti kiállításával. Vasárnap, június 6-án 13 órakor kezdődött volna Szejkefürdőn a fesztivál gálaműsora, melynek során a meghívott kilenc néptáncegyüttes szórakoztatta volna az udvarhelyieket. Csakhogy erre nem került sor, és senki nem értette, miért, hiszen egy felhő sem volt az égen – így fogalmaztak a helyszínen a gyermekek. Középkorúak, akik hiába várták a görög, ukrán, udvarhelyi, maroshévízi, tulceai, roma, zetelaki néptáncegyütteseket, felháborodásuknak adtak hangot, amikor azt mondták: ilyen nem volt még a kommunizmusban sem. Szomorú az is, hogy nem volt felvonulás, mert, mondják a szervezők, évről évről egyre kevesebben érdeklődnek a fesztivál iránt, szomorú, hogy a gála kezdési időpontjában ötvenen üldögéltek a szejkei színpad előtt, mégha később néhány százan ki is látogattak a helyszínre, szomorú, hogy saját és társnemzetek népi kultúrája csekély mértékben érdekli az udvarhelyieket – és nem csak. A szabadtéri gálaműsorra várakozókat viszont értesíteni kellett volna a változásról. Ilyen bánásmód után ne is várja a szervező, hogy következő évben ennyien is kíváncsiak lesznek a műsorra. Elekes Gyula házigazgatót többszöri telefonálás után sem tudtuk elérni vasárnap.
17 órától vasárnap a Művelődési Házban megtartották a gálát. Bunta Levente, majd a maga során Elekes Gyula házigazgató is köszöntőbeszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy a jövőt illetően bíznak a támogatók számának bővülésében és a nagyobb érdeklődésben.
Bővebben az Udvarhelyi Hiradó június 7-ei számában.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!