Házszámlálás Kászonaltízen

T. Kovács Áron építész vezetésével építész hallgatókból álló csapat foglalkozik a Kászoni-medence épített örökségének feltárásával. A házszámlálás célja elsősorban az, hogy számba vegyék a népi építészeti értékeket és felhívják a helybéliek figyelmét az értékekre, amelyeket érdemes megóvni.

Szőcs Lóránt

2011. augusztus 11., 20:132011. augusztus 11., 20:13

2011. augusztus 11., 20:342011. augusztus 11., 20:34

Van, aki nagyon odafigyel a hagyományos értékekre

– Kászonaltízen és a hozzá tartozó falvakban felmérik a népi építészeti értékeket. Hogyan zajlik a folyamat, mire figyelnek?

– Több éve figyelemmel kísérem az itteni hagyományos építészetet, és két éve aktívan számba is veszem a fellelhető értékeket. Hargita Megye Tanácsa támogatásával fut a Faluképvédelmi Program, ennek a megye szintű keretében kerül sor a kászoni népi építészet felmérésére. A cél, hogy megismerjük, mi az, ami megmaradt a hajdani házakból, kapukból, csűrökből, és felhívjuk az emberek figyelmét ezen értékek jelentőségére. Házszám szerinti sorban járjuk végig Kászonaltíz és Feltíz házait, és számba vesszük azokat a régiségeket, amelyek fellelhetőek. Olyan ez, mint egy népszámlálás, ezt azonban „házszámlálásnak” lehetne nevezni. Feljegyezzük minden portáról, hogy milyen típusú a ház (régisége szerint), valamint hogy a kapu, csűr, nyárikonyha, kemence, kút milyen értéket képvisel a hagyományok szempontjából. Vannak olyan porták, ahol új a ház, azonban találunk mögötte egy szép népi építményt, ami szóra érdemes. Az értékes portákra, házakhoz, objektumokhoz még visszatérünk később, adatlapozás vagy felmérés céljából.

Esetenként a tornác sugározza a harmóniát

– Hol tartanak jelenleg, és hogyan tudják hasznosítani az eredményeket?

– Kászonjakabfalva bejárása már 2009-ben megtörtént, most Nagykászon falvaival foglalkozunk (Altíz-Feltíz-Impér), Kászonújfalura valószínű, jövőre kerül majd sor. A héten Altíz és Feltíz bejárásával foglalkozunk, listába vesszük a régi házakat és a többi hagyományos építményt. A tapasztalat az, hogy a porták nagy részén találhatóak értékes építmények. Ezek együttese határozza meg a falu képét, és teszi értékessé a látogatók számára. Még ha egy-egy építmény nem is tűnne értékesnek, egységükben alkotják Kászon népi építészetét, amely a magyar kultúra szempontjából jelentős, és kívánatos volna, hogy megmaradjon. Igyekszünk leképezni a megmaradt értékeket, és egy gyűjteménybe foglalni, ez a munka végső célja. A mi részünkről szeretnénk, ha ezekről az épületekről maradnának fényképek, rajzok és leírások, még ha le is bontanák őket. Ez egy folyamatos munka, amelynek köszönhetően átfogó anyag készül, amely hivatott bemutatni Kászon hagyományos építészetét. A felmérő táborban magyarországi építész hallgatók is részt vesznek, az ő segítségükkel zajlik a falvak bejárása.

– Milyen tanácsokkal szolgálna azoknak, akiknek népi építészeti értékek vannak a birtokukban, hogyan lehet ezeket megóvni?

– Mindenkivel szóba állunk, ahol értékes épületeket találunk, felhívjuk a figyelmüket arra, hogy milyen kincs van a birtokukban, és hogy kár volna elveszejteni. Gondját kell viselni ezeknek a régi házaknak, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne korszerűen használni őket. Pontos tervezéssel és hozzáértő kivitelezéssel egy régi ház felújítható úgy, hogy megfeleljen a mai igényeknek, és közben megőrizze a néprajzi értékét is. Az emberek általában nem ismerik fel a hagyományos épületek jelentőségét, sokszor nem tekintik a régiséget értéknek, átépítik vagy lebontják a régi házakat. Ezáltal elvesznek ezek az értékek, és a falukép is átalakul, többé már nem mondható „hagyományosnak”. Igyekszünk ennek elejét venni ennek, és kidolgozni egy értékvédelmi programot, amely biztosítja a népi építészet megmaradását. A felelőtlen „felújítás”, ablakcsere, hőszigetelés, újracserepezés eredményeként a ház elveszíti az értékét. Nem csak esztétikailag, hanem műszakilag is károsodik, pl. begombásodhat. A régi házaknál nem használhatóak a modern építőanyagok a megszokott módon, könnyen okozhatnak műszaki problémákat. A hagyományos házaknál természetes anyagok használata javasolt.

Minden portára ellátogatnak az értékeket felmérő építészek

– Ha valaki most kezdene házat tervezni, építeni a kászoni medencében, építészként milyen tanácsokat adna?

– Most járva a falut is tapasztalhatjuk, hogy Kászon egyik legnagyobb értéke a hangulatos falukép, amely megőrződött az évszázadok során. Minden épület része a faluképnek, az új épületek is meghatározóak, ezért nagyon fontos, hogy beilleszkedjenek a többi sorába. Ezt tervezéssel lehet biztosítani, illeszkedve az általános rendezési elvekhez. Tapasztalatom szerint a régi ház sok szempontból értékesebb azoknál, amelyeket ma építenek. Természetes anyagokból készül, egyszerű technológiával, a benne lakó egészségét szolgálja, és még olcsóbb is. Ezeket az előnyöket figyelembe véve lehet a család igényei szerinti házat tervezni, úgy, hogy az kiegészítse a hagyományos házak sorát. Így biztosítható egy olyan összkép, amely a kászoni lakosok és az ide látogatók számára is örömet jelentenek. Tehát javasolom, hogy ne feledjük építő hagyományainkat, hiszen több évszázados tapasztalat rejlik bennük. Ezeket pedig ma is felhasználhatjuk arra, hogy jó házakat építsünk. (További tanácsért, felkereshetnek személyesen, a kászonaltízi központban lévő irodában, vagy telefonon: 0740 545374-as számon).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés