
Háromnapos, gazdag rendezvénysorozattal ünnepli december 16. és 18. között a huszadik évfordulóját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Csütörtökön a Sanghaji Világkiállításon készült filmet vetítik és közönségtalálkozót tartanak. Pénteken egy kiadványt ismertetnek az együttes utóbbi öt évi tevékenységéről, ezzel egybekötve fotókiállítás nyílik. Szombaton pedig gálaműsort tartanak, amely – az utóbbi idők gyakorlatához híven – táncházzal zárul.
2010. december 14., 17:532010. december 14., 17:53
2010. december 14., 18:232010. december 14., 18:23
A gálaműsoron az Örökség című folklórelőadást láthatjuk
Érdekesnek ígérkezik a film, ami nemcsak az együttesről szól, hanem a kínai kultúráról, Sanghajról, a világkiállításról. Csütörtökön 19 órakor a városi művelődési házban mindenkit szeretettel várnak, nem csak azért, hogy a filmet megnézze, hanem remélik, hogy kötetlen beszélgetés is kialakul a nézők és az együttes tagjai között.
Pénteken a Szakszervezetek Művelődési Háza márványtermébe költöznek, hisz a terem adottságai folytán több fotográfián lehet megmutatni az együttes utóbbi öt évi tevékenységét. A 19 órától nyíló kiállítás fényképeit Rangyák József válogatta, az intézmény archívumából.
Ugyanitt mutatják be a szintén az elmúlt öt évről készült kiadványt is. Sarány István újságíró, a Hivatás című album szerkesztője kijelentette, nehéz munka volt válogatni, de megérte. Ez az anyag tükröt tart az együttesnek. Bevezetőjében az együttes egykori vezetőit és mostani igazgatóját szólaltatta meg, majd különféle tevékenységi területekre lebontva a sajtóból válogatott anyag következik.
„A Csíkszereda Kiadóhivatalnál megjelent emlékalbumból kiderül, hogy a Hargita Együttes nemcsak egyszerűen színpadi előadásokat készít, hanem egy komoly szellemi műhelyt is alapított. Nagyon sokrétű a tevékenységük, említeném az Ezer Székely Leány Napja Találkozó másodszori újraélesztését, a Szórvány programban való részvételüket és a vicei turnéjukat. Magyarországi fellépéseikről is egy fejezet készült, hisz rendszeresen mutatnak be előadásokat az anyaországban, a külföldi turnéknak úgyszintén egy fejezetet szenteltünk. De az utánpótlás oktatásáról is egy gazdag anyag gyűlt össze. Persze, említést teszünk a gyűjtőmunkájukról is, hisz a prímás-találkozók célja nem csak az, hogy a közönség is hallhassa a még elő adatközlő zenészeket, hanem az is, hogy felvétel formájában megmentsék ezt a zenét” – vonta le röviden következtetéseit Sarány.
A gálaműsorra már teljes gőzzel készül az együttes – tudtuk meg Füleki Zoltántól.
András Mihály pedig a szombaton 18 órától, a Szakszervezetek Művelődési házában tartandó műsor szerkezetére világított rá: „Önálló előadással, az Örökség című folklórelőadással kezdünk, szünet után az utóbbi években készült előadásainkból játszunk részleteket. Néha felszólalnak meghívott szakmabeliek és néhány közéleti személyiség. Az előadás érdekessége, hogy együttműködik velünk néhány tehetséges tanítványunk is. Merem állítani, hogy néha nem lehet megkülönböztetni, ki a hivatásos táncos és ki a tanítvány. Továbbá az együttes egykori táncosai is egy kis meglepetéssel készülnek.” Azért tették egy órával korábbra a gálaműsort, hogy a távolról jövők is ízelítőt kapjanak az előadást követő táncházból, ami a márványteremben fog zajlani.
A rendezvénysorozat társszervezői és támogatói az együttes fenntartója, vagyis Csíkszereda Önkormányzata, valamint Hargita Megye Tanácsa, továbbá a Communitas Alapítvány és a Szülőföld Alap.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
szóljon hozzá!