Fesztivál a fotópapírgyárban

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Művészeti fesztivállal szeretné felhívni a figyelmet a vegyipari kombinát a marosvásárhelyi Egyesülés negyedben üresen álló, egykori fotópapírgyár épületegyüttesére, amelynek egyik, mintegy ezer négyzetméteres csarnokában június 9-én kiállítást és szimfonikus koncertet szerveznek.

Antal Erika

2016. április 07., 18:402016. április 07., 18:40

2016. április 07., 18:422016. április 07., 18:42

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a rendezvényt a Cultura Viva Egyesület, a Segesvári Akadémia alapítója szervezi az Azomureș támogatásával, George Enescu és Bartók Béla kölcsönhatások címmel. Ugyanakkor, a hely szelleme előtt tisztelegve egy fotókiállításra is sor kerül, valamint egy képzőművészeti tárlatra.

Az Azomureș évek óta támogatja az egyesületet, amely Segesváron megteremtette a hazai és külföldi zenészek számára a lehetőséget, hogy egymástól tanulhassanak, előadjanak, mesterkurzusokon vegyenek részt. A Segesvári Akadémia rendezvénysorozatra idén augusztus 1–14. között kerül sor. Arra való tekintettel, hogy Marosvásárhely jelentős kulturális központ, filharmóniával, művészeti gimnáziummal, az Azomureș mint támogató ösztöndíjat hirdet két gimnazista számára, akik részt vehetnek a nyári segesvári rendezvényeken. A nyertes pályázónak fizetik az ott tartózkodását, a mesterkurzusokon való részvételét. A zenei tehetségeket a Művészeti Gimnázium 11. és 12. osztályából választják ki április 15-én, péntek délelőtt 9 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében, a Segesvári Akadémia és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia képviselői.

A volt fotópapírgyárnak erre a célra szánt egyik csarnokát már napokkal ezelőtt elkezdték kitakarítani, valamint apróbb javítási munkálatokat végeztek. Ovidiu Maior, az Azomureș sajtószóvivője elmondta, megtisztítják a csarnok előtti zöldövezetet is, a rendbetétel költségvetése 15 ezer euró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása

A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét

A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét
2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig
2026. augusztus 08., szombat

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás
2026. augusztus 08., szombat

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban

Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben

Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben
2026. augusztus 07., péntek

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván

Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.

Tetemes bírság a szemetelőknek
Tetemes bírság a szemetelőknek
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Hirdetés