
Fotó: Iochom Zsolt
Jelentés a Föld állapotáról címmel tartott előadást dr. Hetesi Zsolt asztrofizikus, az ELTE oktatója vasárnap délben az első Ferences Óra keretében a csíksomlyói kegytemplomban.
2011. március 13., 18:392011. március 13., 18:39
2011. március 13., 18:512011. március 13., 18:51
A tervek szerint májusban Dr. Barsi Balázs OFM lelkigyakorlat-vezető és Kányádi Sándor költő tart előadást
A Ferences Óra elnevezésű előadássorozat a tervek szerint idén öt alkalommal jelentkezik, az első előadásra vasárnap délben került sor. A meghívott előadók olyan neves tudósok, tanárok, papok vagy művészek lesznek, akiknek véleménye elgondolkodtató, és irányadó lehet. Az első Ferences Óra meghívottja dr. Hetesi Zsolt asztrofizikus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára volt, aki Jelentés a Föld állapotáról címmel tartott előadást.
Értekezése kezdetén a Húsvét-szigeteken található hatalmas kőszobrokat vetítette ki, párhuzamot vonva az akkori kor és napjaink emberei között. Mint rámutatott, akkor azért versengtek a sziget lakói, hogy melyikük istenszobra hatalmasabb, ami oda vezetett, hogy az utolsó fát is kivágták a szigetről, hogy a farönkökön odaszállíthassák a kibányászott és kifaragott monumentális szobrokat. Napjainkban azért küzdünk, hogy kinek legyen nagyobb háza, nagyobb fizetése – és lassan kivágjuk az utolsó fát is. „Nem szabad úgy viselkednünk, mint a Húsvét-szigetek lakói” – intett az előadó.
A vízi jácinton keresztül érzékeltette az emberiség növekedési kényszerét az előadó
„Évezredeken át az ember és a környezet harmóniában élt egymással. Mára a társból vetélytárssá váltunk!” – fogalmazott, majd hozzáfűzte: „a természet megvan ember nélkül, de az ember nincs meg a természet nélkül”. Utalt a Föld energiatartalékának gigászi kiaknázására és elpazarlására is az előadó. Egy amerikai kutatásra hivatkozva megjegyezte, hogy egy ember képes lenne megélni a földön évi 400 liter vízből, 300 kg élelmiszerből. Ezzel szemben egy átlagos amerikai egy év alatt 100 000 liter vizet és 1500 kg élelmiszert, és mintegy 70 megawatt áramot fogyaszt. „50 százalékkal fogyasztunk többet, mint amennyit a Föld adni képes” – figyelmeztetett.
Érdeklődés övezte az előadást
Az egyre növekvő népesség és ezzel együtt a fogyasztás rohamos növekedése rövid időn belül a Föld energiatartalékainak kiürüléséhez fog vezetni – állította. A válságba jutott világ jelenéről és közeljövőjéről szólva arra kereste a választ, mit kell változtatnunk életmódunkon. Takarékoskodásra szólított fel, a megújuló energiák felhasználására, valamint a lokalitásra. „Helyben kell megtermelni javainkat, helyben adjuk el és vásároljuk meg azokat” – mondotta.
A következő Ferences Órát május 8-án tartják a délelőtti szentmise után, melyen dr. Barsi Balázs OFM lelkigyakorlat-vezető Szent Ferenc természetszeretetéről beszél a hallgatóságnak.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
szóljon hozzá!