Az Udvarhely Táncműhely meghívására, a Hotel Küküllő támogatásával a Magyar Állami Népi Együttes nagyszabású produkcióval lépett fel Székelyudvarhelyen, 2011-es erdélyi turnéja harmadik állomásán. Az Édeskeserű című előadást megelőző délutánon a produkció és a turné részleteiről, az eddigi élményekről, tapasztalatokról számolt be a társulat vezetősége a sajtó képviselőinek a Porté Kávézóban.
2011. április 28., 18:302011. április 28., 18:30
2011. április 28., 18:432011. április 28., 18:43
„51 fős társulattal érkeztünk Udvarhelyre, persze a koreográfusokat és művészeti vezetőket leszámítva” – mondta Koszta Árpád, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes aligazgatója, az említett turné szervezője. Az igencsak népes sajtótájékoztatón Kelemen Lászlóval (a Hagyományok Háza főigazgatója), Mihályi Gáborral (a társulat művészeti vezetője, az előadás rendező-koreográfusa), Orza Călinnel (az Édeskeserű koreográfusa), Huczku Ágnessel (a társulat egyik énekesnője) és Pál Istvánnal (zenekarvezető, az előadás prímása) volt szerencsénk kötetlen beszélgetés keretén belül részletesebben is megismerkedni az erdélyi turné és az esti bemutató részleteivel.
Kérdésünkre Kelemen elmondta, ugyan nem kis feladat ekkora társulatot utaztatni, de „van túlélő képessége az előadásnak és a művészeknek”. „Nagy üzem ez, de már hozzá vagyunk szokva” – árulta el a főigazgató. Orza, a közreműködő koreográfus pontosított az állításon, hiszen, szavaival élve, humánus üzemről van itt szó, mert a közös cél tartja össze az embereket, az énekeseket a zenében, a táncosokat a táncban.
„Nem ez az első erdélyi turnénk” – jegyezte meg Huczku Ágnes, megtudtuk, a társulat, bár kisebb formációban, de ugyanezt a turnét tavaly is végigjárta. „Sokunk számára a helyszínek, a színházak, a művelődési házak már ismertek. Idén csupán annyi változás volt, hogy tágabb időkeretekkel dolgoztunk, így a környéken is sikerült körülnézni” – mondta az énekesnő, majd beszámolt a parajdi sóbányában és a Tamási Áron sírjánál tett látogatásról.
„Fiatal társulatról van szó, bár sokan már jártak ezen a vidéken, van olyan is, aki először jött” – folytatta a gondolatot a társulat művészeti vezetője. Mihályi az aktuális előadás, az alkotók meghatározása szerinti „erdélyi antológia” tematikája szempontjából is fontosnak tartja a székelyföldi turnét. „Szükséges megismerni a tájat, a kultúrát, hogy azt minél hitelesebben tudjuk majd bemutatni” – mondta el. „A helyi emberek szívét is megdobogtatja a néptánc és a népzene” – mondta a székelyföldi közönség reakciójának margójára Kelemen László. Orza szerint a hagyományőrzésben a tudatosság rendkívül fontos, ezért aztán az erdélyi közönséget is arra kell késztetni, hogy saját portája táján szétnézzen, felismerje az itthoni értékeket. A társulat énekesnője az oroszlán barlangjának nevezte a fellépéseket, véleménye szerint azért kihívás és megtiszteltetés Székelyföldön bemutatni, mert sokkal nagyobb arányú „szakavatott” közönségről van itt szó, hiszen a nagyérdemű saját népi táncait láthatja majd a színpadon.
A jelmezekben, szimbólumokban és címében is erős ellentétekre épülő Édeskeserű története nem is fontos, tudtuk meg, hiszen itt egy életérzésről van szó, „inkább szimfonikus költemény ez, mint egyszerű táncos-zenés előadás” – fejtette ki a főigazgató. A témájában erdélyi, a „Milyen, amikor elhagyjuk Erdélyt?” kérdésre választ kereső produkció üzenete mégis univerzális.
Bár az Édeskeseűt erdélyi antológiaként határozzák meg az alkotók, nem táncrendek bemutatójáról van szó, hanem hangulatszigetek kapcsolódásáról. Az előadás ugyan időrendi sorrendben, a legősibb táncoktól a csárdásig vonultatja fel az erdélyi táncokat, nem prezentáló célja van, egy gondolatsort követ, így nyújtván kapcsolódási pontokat a nézők és az előadók között. „Teljes természetességgel olvasztottunk román és cigány táncokat is a produkcióba, hiszen az ő kultúrájuk is jelen van ebben a térségben” – magyarázta az Édeskeserű koreográfusa.
Hogy mit él meg a közönség, mivel távozik az előadóteremből? A rendkívül összetett, néha zavarba ejtő, de látványában is kiemelkedő Édeskeserű végső csavarja, kimondatlan ars poeticája, hogy a hagyomány, a néphagyomány napjainkban is él, csupán önmagunkban kell kutatni bizonyítékait.
A Magyar Állami Népi Együttes erdélyi turnéjának következő állomása Csíkszereda, ma este 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában mutatják be az Édeskeserűt, majd a társulat Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön lép fel, április 30-án és május 1-jén.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!