
Erdély híres vándora, Kallós Zoltán néprajzkutató kilencven évéről szól, és Válaszút híres szülöttjének születésnapja alkalmával jelent meg Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című dokumentumregénye.
2016. április 21., 17:202016. április 21., 17:20
A Kallós Zoltánnal, munkatársaival, kortársakkal, tanítványok, famulusok és tisztelőkkel folytatott beszélgetések egységes olvasmányba simulva kísérik nyomon, és rajzolják fel Kallós Zoltán életútját, megpróbáltatásait és sikereit. A gyűjtői és feldolgozói életműnek a Balladák könyve több kiadásában való kiteljesítése mellett a múzeumalapítás is hangsúlyos szerepet kap.
Kallós Zoltán életének és majdani emlékezetének következő kilencven esztendeje azonban nem kevésbé fontos célkitűzéseket fogalmaz meg. A válaszúti szórványkollégium megteremtése és működtetése ugyanis kivételes feladatnak tesz eleget: egyetlen mezőségi magyart sem szabad útszélen hagyni, ellenkező esetben ugyanis a gyerekekkel együtt a szülőket, a családot is elveszíthetjük.
Ahogy Balla Ferenc, a Kallós Alapítvány ügyvezetője fogalmaz: „Ez itt Noé bárkája öt hektáron, autonóm terület. Vagy megtaláljuk egyszer az Ararátot, ahol kiszállhatunk, vagy nem. De mi evezünk.”
A könyvet április 23-án mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában a Kallós Zoltán tiszteletére rendezendő díszgála részeként.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
szóljon hozzá!