
Fotó: Kristó Róbert
Hetedik alkalommal szerveznek néptánctábort Csíkborzsovában július 29. és augusztus 3. között. A Csűrdöngölő nevet viselő táborba évről évre külföldi vendégek is ellátogatnak, a szervezők elmondása szerint a fő cél mégis a falubeliek megszólítása.
2012. július 26., 16:032012. július 26., 16:03
2012. július 26., 19:112012. július 26., 19:11
Javában zajlanak a tábort előkészítő munkálatok a csíkborzsovai Malom utca utolsó portáján. Hétfőtől kezdetét veszi a VII. Csűrdöngölő tánctábor, amelynek fő helyszíne, hol máshol, mint egy csűrben lesz. „Érdekelt mindig, hogy visszamenőleg mi történt a faluban, hogy is voltak annak idején a mulatságok. Régebb a csűröket fölépítették és lerakták agyaggal, meghívták a faluból az embereket, és ledöngölték – tánccal. Én 2001 óta Magyarországon élek, évente egyszer-kétszer jövök haza, de mindig azt látom, hogy kopnak el a hagyományaink. És az az ötletünk jött, hogy szervezzük meg ezt a tánctábort, hogy tudjuk továbbörökíteni az utódoknak a szokásainkat, hogy a falusiakat egy kicsit a hagyományok felé visszatereljük” – osztotta meg velünk Onodi Attila szervező, aki tizenhat évig volt hivatásos néptáncos.
A borzsovai tánctáborban minden évben elsősorban a csíki táncokat oktatják, és mellette egy más vidék táncanyagával is próbálják megismertetni a résztvevőket. Az előző években a gyimesi, mezőségi, kalotaszegi, bonchidai, vajdaszentiványi táncokat oktatták, idén mezőkölpényi táncok lesznek. „A táncok mellett azt próbáljuk elérni, hogy a helyi embereknek, akik a mindennapi életben sokat dolgoznak, gürcölnek, egy kis kikapcsolódásuk legyen” – vázolta a szervező. A táborban minden este fél kilenctől gyerektáncházat tartanak, majd vetítésen lehet részt venni. A gyerekeknek magyar népmeséket, a felnőtteknek gyűjtéseket mutatnak be. A szervezők próbálnak minden generációt megszólítani.
„Itt megpróbáljuk a fiatal anyukákat és apukákat is bevonni, mert ezek az emberek úgymond már nem is tudnak táncolni. A mi időnkben biza bálok voltak, most már azok sincsenek. Ezek egy kicsit elkeserítő dolgok, de ezzel a táborral próbálunk a falubelieknek és a környékbeli embereknek is egy kis jó kedvet, ízelítőt adni. A mai székely ember visszafogottabb, szégyenlősebb, zárkózottabb, de igyekszünk bevonni őket a tánctanításba, ami hellyel-közel sikerül is. Mindenképp nagy az érdeklődés, örülünk annak, hogy minden évben várják a tábort, már májusban érdeklődnek, hogy mikor lesz” – mondta el Onodi. A vendégek, akik idén Magyarországról, Németországból és Amerikából érkeznek, délutánonként helytörténeti kirándulásokon is részt vehetnek. A délelőtti, délutáni és esti táncokhoz a csíkszentdomokosi Román Hunor és barátai húzzák a talpalávalót.
„Minden este meghívott vendégek vannak a vetítés után, ami fél tíz körül kezdődik. Azért tolódnak ki így ezek a programok, mert falusi embereknek fejniük kell, el kell intézzék az állatokat. Idén egyik este a csíkborzsovai gyereknéptánccsoport lép fel, helyi táncokat, énekeket adnak elő. Másik este a csíkszépvízi Pozdor néptáncegyüttes ifjúsági csoportja és a csíkszentmiklósi Cserebojtos fiatal házasokból álló csoport ropja a táncot. Harmadik este idős nénik és bácsik a meghívottak, akik elmesélik a csűrdöngölő eredetét, hogy mi történt annak idején a fonóban, hogyan udvaroltak egymásnak, mesélnek a világháborúról. Mellette nótázgatunk velük, énekelünk, hogy emlékezzenek vissza, annak idején a faluban mit énekeltek, hogyan huncutkodtak egymással. És ez egy olyan este, amikor az ifjúság csak áll és nézi, hogy tényleg volt ilyen annak idején… Csütörtökön aztán tábortűzzel zárjuk az egészet.
A rendezvényt a csíkborzsovai közbirtokosság is támogatja. A tábor bárki számára nyitott.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
szóljon hozzá!