
December 18-án, szombaton 10 és 15 óra között a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartanak a Csíki Székely Múzeumban, amely keretében karácsonyfadíszeket, karácsonyi hangulatú lampiont, képeslapot és házi szaloncukrot, valamint apró ajándékokat lehet készíteni.
2010. december 16., 14:312010. december 16., 14:31
Tavaly hóember várta a látogatókat a múzeum előtt
15 órától Orbán Ferenc karácsonyi énekeket tanít a gyerekeknek. A gyerekprogramokon való részvétel 5 lej, a kézműves alkotások hazavihetők.
A felnőttek 17 órától Salló Szilárd néprzajzkutató előadását hallgathatják meg a téli ünnepkör népszokásairól. 19 órától Csíki Iluska jósnő mutatja meg, hogyan kell kávézaccból jósolni.
A kávé-, a kávéfőzés- és a kávéivás történetét bemutató A fekete leves című kiállítás alkalmával minden hétvégén hosszabbított nyitva tartással, kávéházzal és különleges programokkal várják a látogatókat. Péntekenként filmvetítést, vasárnaponként 17 órától ingyenes tárlatvezetést, szombatonként pedig kávékóstolót, irodalmi estet, koncertet, kávéházi kultúráról tartott előadást szerveznek.
E hétvégi kínálatuk:
– december 17., péntek 19 óra: Filmvetítés: Coffee and cigarettes, 2003. Rendező: Jim Jarmusch
– december 18., szombat 19 óra: Kávézacc-jóslás – beszélgetés Csíki Iluska jósnővel
– december 19., vasárnap 17 óra: Ingyenes tárlatvezetés a kiállításon.
A kiállítás december 11. és 2011. február 25. között tart nyitva kedden, szerdán, csütörtökön 9 és 16 óra között, pénteken, szombaton és vasárnap 9 és 20 óra között. Karácsonykor (december 24–26.) és szilveszterkor (december 31., január 1–2.) a múzeum zárva tart.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
szóljon hozzá!