
Fotó: Kristó Róbert
A Temes megyei zsombolyai művésztelep fiatal képzőművészeinek munkáiból nyílik kiállítás március 11-én 18 órától a csíkszeredai Megyeháza Galériában (a megyei tanács épülete). A kiállítás Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk elnevezésű közösségépítő programjának része.
2011. március 10., 16:242011. március 10., 16:24
2011. március 12., 14:112011. március 12., 14:11
A zsombolyai művésztelep kiállítása Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az említett művésztelepet 2009 augusztusában szervezték meg először, és többnyire Kolozsváron és Temesváron végzett fiatal képzőművészek járnak oda. „Ez egy fiatal művésztelep, idén szervezik meg a harmadikat. Talán a munkákból is látszik, hogy kortárs fiatal képzőművészek alkotásai. A zsombolyai művésztelep létrejötte, a szervező bevallása szerint, egy baráti kezdeményezés volt, pár ember összedugta a fejét, és azt mondta, szervezzünk művésztelepet, és onnan bontakozik kifelé egyre jobban” – tájékoztatott Kassay L. Péter, a szárhegyi Alkotóközpont igazgatója.
Az Összetartozunk program és a szárhegyi Alkotóközpont
„Kollégák, akik előttem már jártak Temes megyében, megtudták, hogy Zsombolyán létezik ez a művésztelep, és mivel Hargita és Temes egyfajta testvérmegyék az Összetartozunk közösségi program keretében, a szárhegyi alkotóközpont is részt vállalt ebben a programban, megkereste a zsombolyai művésztelepet és felvette velük a kapcsolatot. A szárhegyi művésztelepnek már volt egy gyűjteményes kiállítása Zsombolyán, és most az következik, hogy a zsombolyai művésztelepet is mutassuk be Hargita megyében” – válaszolta Kassay L. Péter azon kérdésünkre, hogy miként került kapcsolatba a két művésztelep.
„Viszont ez a program nem merül ki ennyiben, mert van nekünk egy csereművész-akciónk is, ami azt jelenti, hogy partner művésztelepekkel, galériákkal művészeket cserélünk. Tehát mi delegálunk két-három Hargita megyei képzőművészt az illető telepre, vagy mondjuk a Budapesti Galéria esetében az alkotóházba, és ugyanannyit delegál hozzánk az illető művésztelep vagy galéria. Az idei évtől Zsombolyával is elindul ez a fajta kapcsolat, tehát két Hargita megyei képzőművész ott fog alkotni két hetet Zsombolyán, és két Temes megyei képzőművész jön majd ide hozzánk a szárhegyi művésztelepre.”
A kiállítás április 10-ig látogatható, a megnyitón a művésztelep helyi szervezője, Soltész Teofil szobrász képviseli majd Zsombolyát, a kiállított munkákat pedig Túros Eszter művészettörténész méltatja.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
szóljon hozzá!