
Fotó: Bodnár Arthur
Október 7-én, csütörtökön 7 órai kezdettel kerül sor a Tomcsa Sándor Színház évadnyitó előadására. A tavasz ébredése című előadásról, a fellépőkről és a fiatalkori tragédiákról beszélt sajtótájékoztató keretén belül Nagy Pál igazgató, Csurulya Csongor művészeti vezető, illetve Szabó K. István, a darab rendezője.
2010. október 05., 12:102010. október 05., 12:10
2010. október 05., 12:182010. október 05., 12:18
Fotó: Bodnár Arthur
„Úgy gondolom, elég fontos esemény előtt áll az udvarhelyi színház, hisz az idei évad első bemutatójára készülődünk” – nyitotta meg a beszélgetést Nagy Pál. Az intézmény igazgatója kiemelte, hogy az előadás mindenképp 14 éven felülieknek szól, de a diákbérletbe azért belefér. „Ha vannak benne meghökkentő dolgok, akkor az azért van, mert az ifjúságról szól” – tette hozzá Pál. Megtudtuk, a szereplőgárda teljesen hazai: a társulat vezetősége felkérte a rendező Szabót, hogy tekintettel az anyagiakra próbálja házon belül megoldani a szereposztást.
Főbb szerepekben láthatjuk majd Tóth Árpádot (Menyus), Antal Csabát (Marci), Szűcs Olcsváry Gellértet (Rilow) és Dénes Gergelyt (Ernő). A darabban játszik még Posta Ervin, Jakab Orsolya, Varga Márta, Márton Réka, Szász Kriszta, P. Fincziski Andrea, Kulcsár-Székely Attila, László Kata, illetve Dunkler Róbert. A díszleteket Teofil Ioan Ştiop, a jelmezeket pedig Bianca Imelda Jeremias tervezte.
Csurulya Csongor művészeti vezető ifjúságról szóló, ifjúságnak szánt előadásként írta le A tavasz ébredése darabot. „Elmondhatjuk, hogy egy eléggé meghasonlott helyzetben mutatja be a fiatalokat és a valós kérdéseket, melyek felmerülhetnek a felnőtté válás útján” – jegyezte meg Csurulya.
A továbbiakban maga a rendező, Szabó K. István ecsetelte a darab mondanivalóját. Kiemelte, hogy tanulságát igazából a felnőttek számára kihívás elfogadni. Frank Wedekind örökös problémát fogalmazott meg közel száz évvel ezelőtt, miszerint létezik egy olyan kor, a kamaszkor, amikor a fiatal számos olyan, kimondott és ki nem mondott, a társadalom által megfogalmazott és meg nem fogalmazott problémával szembesül, amivel meg kell küzdenie. Ez az a kor, amikor az ember sokkal érzékenyebb, amikor az élet még talány, a hogyan tovább még egészen kétséges, amikor az élet és halál kérdése nagyon erősen problémaként fogalmazódik meg. „Rendkívül tanulságos darabról van, hiszen kihívásként áll a felnőtt nézők elé, hogy szülőkként mit és mennyit tesznek meg annak érdekében, hogy gyerekeik megfelelő módon – ha úgy tetszik, helyesen – bontakozzanak ki. Kortól függetlenül folyamatosan ugyanabba a kommunikációs csapdába ütköznek, hogy nehezen tudják megosztani a gyerekekkel azt, amin ők maguk is valamikor átestek. Ezáltal kikerülik, áthárítják a felelősséget” – fejtette ki Szabó. Úgy véli, nagyon sok esetben a gyerek maga próbálja megkeresni a választ, és megtörténik, hogy nem jó helyen keresi azt: elcsavarog, elkeveredik, szexualitása is torzul. Így az, ami valamikor szép tavaszi virágnak indult, a címből adódóan, végül torz virágba borul.
Szabó meghatározása szerint a darab stílusát tekintve egy szürrealista tabló. Az előadás maga igazából hangulatképekből épül fel: ezek bontakoztatják ki a problémát. A plakáton is látható, a mű behatárolása szerint gyermektragédia, így határozta meg a szerző is, mert egyértelműen egy generációs problémát tárgyal.
Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabját első alkalommal október 7-én, csütörtökön este 7-től tekinthetik meg a Tomcsa Sándor-bemutatóbérletesek, továbbá pénteken, ugyanabban az időpontban, a Nyirő József-felnőttbérlettel rendelkezők.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
Egy középfeszültségű vezeték meghibásodása okozta a múlt héten Székelyudvarhely jó részén tapasztalt rövid áramszüneteket, áramingadozásokat.