A Székelyföldi Filharmónia vasárnapi koncertjén Ilarion Ionescu-Galati – 1968-tól a Brassói Filharmónia dirigense – karmestert köszönthette újból az udvarhelyi publikum, mely igazán hálás volt a művésznek, aki nem csak karmesteri pálcát, hangszert is vett kezébe a hangverseny első felében.
2010. január 11., 16:372010. január 11., 16:37
2010. január 11., 17:462010. január 11., 17:46
Közvetlen hangulatú, ünnepi esemény volt. A repertoár is az igényes, de népszerű és érthető művekből adott ízelítőt. A zenészek, kivéve a fúvós szekciót, Bach egyik kedvelt koráljára foglalták el helyeiket, majd az Air következett, Kreisler-féle interpretációt, Scott Joplin írta ragtime-ot hallhatott a nagyérdemű, és nem utolsó sorban V. Monti könnyed Csárdását Florin Ionescu-Galati hegedűművész előadásában – már a fűvósok részvételével is.
A szólista Bukarestben született 1970-ben, négy éves korábban kezdett hegedülni, számos díj és kitüntetés tulajdonosa. A hangverseny második felét Frederick Loewe My Fair Lady című musicaljének nyitánya kezdte, ezután filmzene és keringő hangzott el, végül a koncertet a program szerint ifj. Johann Strauss Radetzky-indulója zárta volna, ha ráadásként nem szólal meg Kodály Háry János című daljátékából a Palotás, illetve ifj. Johann Strauss egyik hangulatos polkája.
Különleges élményt jelent egy-egy szimfonikus hangverseny a hallgatóságnak, mind többen és többen vesznek részt a koncerteken, ezt példázta a vasárnapi esemény is. Öröm volt hallani is a zenét, de látni is ezt a közönséget.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
szóljon hozzá!