A Nyikó mentén is él a dal

Szombaton, február 13-án másodízben is megrendezték a Nyikó menti népdalvetélkedőt. Tavaly Farkaslaka volt a házigazda, idén a székelyszentléleki kultúrház lett zsúfolásig tele és népdaltól hangos, annak a közel száz fiatalnak köszönhetően, akik a vetélkedőn összemérték népdaltudásukat.

Szász Csaba

2010. február 17., 17:122010. február 17., 17:12

2010. március 08., 17:002010. március 08., 17:00

Galéria


Farkaslaka nem akarja kisajátítani magának a Nyikó menti népi hagyományok ápolását, lehetőséget adva a községhez tartozó valamennyi településnek, hogy házigazdája legyen ennek a népszerű vetélkedőnek. Így válhatott valóra, hogy a Romániai Magyar Dalszövetség, a farkaslaki polgármesteri hivatal és Tamási Áron Általános Iskola, valamint a Székelyszentléleki Benedek Fidél Általános Iskola szervezésében másodszorra Székelyszentléleken bizonyíthassák fiataljaink a magyar népzene iránti szeretetüket és tiszteletüket. Kilencvenhét énekhang csendült fel, és nemcsak a Nyikó menti településekről érkeztek, hanem Oklándról és Parajdról is, valamint Székelykeresztúr két, Székelyudvarhely hat iskolájából is.

Ismét él a népdal

Túlléptük a mércét – mondja Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere. – Amikor tavaly a vetélkedő elindításán fáradoztunk, úgy véltük, ha legalább 30 gyerek jelentkezik, akkor már megéri a fáradságot. Nos, százan jöttek el. Népdalaink az elmúlt időszakban kissé „elaludtak”, de most ismét a felszínre törhettek, és öröm számunkra, hogy ismét helyet szoríthatnak mindennapi életünkben. Sajnos van rá példa, hogy a felnőttek éneklés közben az első versszak után elakadnak, a jó példával ezek a fiatalok járnak elöl.

Számukra büszkeség

Akár vándorvetélkedőnek is nevezhetjük ezt a versenyt, a környező falvak fontosnak érezhetik magukat, sőt, úgy érzem, büszkeség számukra, hogy helyt adhatnak egy ilyen színvonalas eseménynek – vélekedik Major Magda farkaslaki iskolaigazgató, aki férjével, Major László zenetanárral mint szervező voltak jelen. Érkeztek kezdők is, de felléptek rutinosabb versenyzők, akik tavalyhoz képest már sokkal bátrabban merték vállalni önmagukat, mutatva, hogy érdemes velük foglalkozni – fogalmazott Major Magda.

Vállalni kell a feladatot

Nehéz utat járunk – egészíti ki Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke. – Az iskolákban egyre csökken a zeneórák száma, ilyen körülmények között zenekultúránkat csak úgy gazdagíthatjuk, ha lelkes, felkészült tanáraink szabadidejüket a gyerekek rendszeres képzésére szánják. Az V–VIII. osztályosok tananyagából kivették a kórustanítást, így az RMD hiánypótló feladatot vállal fel az ilyen jellegű vetélkedők szervezésével. Áprilisban harmadik alkalommal szervezünk kórustalálkozót az I–VIII. osztályosoknak, melynek Kézdivásárhely ad otthont.

Nem elég az útravaló

Nagyon jó ennyi gyereket látni székely ruhában – mondja Mihály Edit szentléleki iskolaigazgató. Sajnos otthon nemigazán kapják meg a szükséges útravalót, legalábbis ami a népdaltudást illeti, talán csak a nagyszülők, akik segíthetnek a szöveghiány pótlásában. De siker ez számunkra, örülök, hogy a faluban népszerűsíthetjük a népdalt, és köszönöm mindazoknak, akik ebben segítenek, segítettek. Elmondhatom, hogy a népdal él, és élni fog, hisz ezek jelentik gyökereinket. Akkor lesz az ember boldog, ha énekel, főleg, ha népdalt énekelhet.

II. Nyikó menti népdalvetélkedő – Székelyszentlélek
(5 katekoriában osztották ki a díjakat)

I–II. osztályosok:
I. díj - Simó Mariann II. oszt. - Székelyudvarhely
II. díj - Gábor Zsolt I. oszt. - Székelykeresztúr
III. díj - Fancsali Adrienn II. oszt. - Farkaslaka

III–IV. osztályosok
I. díj - Lőrincz Dianna III. oszt. - Székelykeresztúr
II. díj - Pakot Angyalka IV. oszt. - Farkaslaka
III. díj - Sebestyén-Dósa Réka III. oszt. - Parajd

V. osztályosok
I. díj - Borbély Ágnes - Székelykeresztúr
II. díj - Dénes Attila - Farkaslaka
III. díj - Tamás Zsolt - Farkaslaka

VI–VII. osztályosok
I. díj - megosztva: Pálfi Lajos VI. oszt. - Máréfalva, Pál Kincső VII. oszt. - Máréfalva
II. díj - Jenei Petra VI. oszt. - Székelyudvarhely
III. díj - Imre Márton VII. oszt. - Székelyudvarhely

VIII-XI. osztályosok
I. díj - Jenei Hajnalka XI. oszt. - Székelyudvarhely
II. díj - Bálint Andrea VIII. oszt. - Székelyszentlélek
III. díj - Tamás Noémi IX. oszt. - Székelykeresztúr

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés