A mai idők jelei

Krisztus második eljöveteléről, a még be nem teljesült próféciákról és az utolsó időkről tartott előadást dr. Balogh Sándor, amerikai emeritusz professzor csütörtök délután a csíkszeredai városháza dísztermében.

Iochom Zsolt

2011. szeptember 16., 10:282011. szeptember 16., 10:28

2011. szeptember 18., 11:592011. szeptember 18., 11:59

Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének elnöke

Dr. Balogh Sándor 1931-ben született Kiskomáromban. Középiskoláit Nagykanizsán, Csurgón és Veszprémben végezte, majd a veszprémi egyházmegyei szemináriumba nyert felvételt. Harmadéves teológus volt, amikor 1952-ben letartoztatták, annak okán, hogy államellenesnek vélt írásokat függesztett ki a faliújságra. Három év börtön után szabadult a várpalotai rabbányából, de kispap már nem lehetett, ezért a mélyépítőknél, majd a balatonfüredi hajógyárban dolgozott, mint villanyszerelő. A forradalmi eseményekben való részvétele miatt 1956 novemberében menekülnie kellett. Az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol egyetemi tanulmányait befejezte és a New York Egyetemen doktorált. Doktori disszertációját az 1956-os forradalommal kapcsolatban írta, majd könyve jelent meg az autonómiáról. Politológia, illetve politikai gazadaságtan és filozófia-szakos professzorként dolgozott 1992-ben történt nyugdíjbameneteléig, de azóta is aktív résztvevője az amerikai magyar közéletnek.

Az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének elnöke, a Magyarok Világszövetsége Amerikai osztálya, és az Magyarok Világszövetsége közgyűlése küldöttje. Tagja a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrendnek, a Vitézi Rendnek, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja. 2006-ban a Mindszenty Társaság külföldiek részére létesített Emlékérmét kapta meg az emigrációban végzett munkájáért – méltatta az előadót Veress Dávid, az est házigazdája.

„Isten megígérte Dánielnek, hogy mikor itt lesz az ideje, az addig homályos próféciák értelmét világossá teszi” – emelte ki az előadó

„A Nostra Aetate (a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata, amely az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szól) vizsgálása felvetette számomra a zsidók kiválasztottságának a kérdését, ami a próféciák elemzéséhez vezetett. Ez az üdvözülés értelmezésének szükségességét vetette fel, amiből kétféle Messiás-várás tényének felismerése következett. Így jutottam el az aposztázia, az Antikrisztus és a Második Eljövetel kérdéséhez” – fejtette ki előadása kezdetén dr. Balogh Sándor. Előadása folytatásában Dániel könyvéből idézte azt a jelenetet, amikor az angyal azt mondta Dánielnek, hogy a próféciát írja le, de annak az értelme csak az utolsó időkben lesz világos.

„Itt vagyunk az utolsó időkben, mert Isten most világossá tette a próféciák azon részének értelmét, amelyek még nem valósultak meg, illetve megvilágosította, hogy mi a zsidók küldetése ma, és miért nem voltak felelősek Jézus megöléséért” – véli a professzor. Mint kifejtette, a zsidók a próféciák alapján vártak egy Isten által megígért valakit, aki megszabadítja a zsidó népet az elnyomástól, és „vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében”. A katolikus hitben viszont a Messiás a Második Ádám, aki eltörli az eredeti bűn következményeit – hangsúlyozta a különbséget az előadó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés