A Magyar Tudomány Ünnepe Csíkszeredában

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. 1996-ban, a Magyar Tudósok Világtalálkozóján született döntés arról, hogy ez a nap lesz minden évben a Magyar Tudomány Napja, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.

Iochom Zsolt

2010. november 13., 11:362010. november 13., 11:36

2010. november 14., 14:262010. november 14., 14:26

Galéria

Az egy hónapig tartó, az egész Kárpát-medencére kiterjedő rendezvénysorozat keretén belül november 12-én, pénteken a csíkszeredai Sapientia Egyetemen egész napos programmal tisztelegtek a Magyar Tudomány Ünnepe előtt.

10 órától keződően az egyetem nagy aulájában házigazdaként, dr. Biró A. Zoltán, az Alkalmazott Társadalomtudományi Szakbizottság elnöke köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt. „A szakmai programot a Kolozsvári Akadémiai Bizottság két csíkszeredai székhelyű szakbizottsága és a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kara szervezte meg” – emelte ki beszédében Biró.

Galéria

Galéria
„Kevés ilyen nemzet van, amely ennyire becsüli gndolkodó nagyjait, és erre büszkék kell legyünk” –  hangsúlyozta köszöntőjében dr. Tiboldi István, a KAB Agrártudományi Szakbizottságának elnöke.

Az Értékek Akadémiája plenáris program keretében dr. Makkai Gergely, a marosvásárhelyi Meteorológiai Központ vezetője tartott előadást A jelenkori éghajlatváltozás és várható következményei címmel.

Az előadást követően szekcióülésekre került sor: az Agrártudományi Szakbizottság szervezésében a klímaváltozásról tartottak eszmefuttatást, terítékre került az árvízvédelem, az elsivatagosodás kérdése, a közép- és hosszútávú stratégiák megvitatása.

Az Alkalmazott Társadalomtudományi Szakbizottság szervezésében a Fiatal Kutatók Fórumán hangzottak el érdekes előadások.

Délután szakmai kerekasztalra várták az érdeklődőket, melyen a térségben élő fiatal kutatók szakmai és társadalmi szerepvállalásáról értekeztek. A beszélgetés moderátora dr. Biró A. Zoltán volt.

A Magyar Tudomány Ünnepe állófogadással zárult az egyetem ebédlőjében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben

Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin

Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
Hirdetés