A Magyar Festészet Napja Csíkszeredában

Csak remélni lehetett 2002-ben, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivállá, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléjévé növi ki magát a Magyar Festészet Napja.

Iochom Zsolt

2010. október 21., 10:422010. október 21., 10:42

2010. október 21., 14:272010. október 21., 14:27

Galéria

Az első rendezvényt 2002-ben sikerült tető alá hozni. A második évben az ünnep már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak az ünnephez kötődő események. Idén 300 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte, sőt csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is - adja hírül a rendezvénysorozat hivatalos honlapja.

Galéria
A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben változik, bővül, és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják; koncertek, irodalmi műsorok és mozgásszínházi előadások is ünneplik a kortárs festészetet - fogalmaztak a szervezők.

Október 22-én, pénteken 18 órától anyaországi és Hargita megyei művészek közös tárlata nyílik meg Csíkszeredában a régi magtárból átalakított Siló Galériában.

A Magyar Festészet Napja tiszteletére rendezett tárlaton Hargita megyéből Bíró Zsuzsanna, Bors Eszter, Csillag István, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Kelemen Örs Csongor, Kovács Imre, Tar Lóránd, Török Ferenc és Zsigmond Márton állít ki.
Magyarországról Atlasz Gábor, Füzes Gergely, Győri Lajos, Herman Levente, Kaszás Réka, Szabó Ábel, Szotyory László és Varga Patrícia Minerva munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.

Kurátorok: Kovács Lehel és Vorzsák Gyula.

A tárlatot Túros Eszter és Hegedüs Enikő művészettörténészek nyitják meg.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben

Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Lángok csaptak fel egy gyimesfelsőloki pékségben
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin

Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.

Állandó szolgálatot teljesít egy őrző-védő cég a csíkszeredai sürgősségin
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
Hirdetés