
Fotó: Bodnár Arthur
Orbán András fényképész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön, április elsején a székelyudvarhelyi könyvtárban: negyven, a téli Madarasi Hargitáról készült fotó került a tárlatra, a megnyitón Péter Attila nyugalmazott tanár méltatta a fényképeket és az alkotót.
2010. április 01., 18:312010. április 01., 18:31
Fotó: Bodnár Arthur
Mintegy hatvan, többségükben rendszeres \"Hargitajáró\" jelent meg a kiállításon, ahol Péter Attila nyugalmazott tanár tartott megnyitóbeszédet. \"A téli Hargita szimfóniája több tételben\" – jellemezte röviden a kiállítást, felidézve a régi emlékeiket is, többek között a menedékház hetven évvel ezelőtti megszületését. A 81 éves Orbán Andrást a Hargita szerelmeseként említette, majd Tompa László Magányos fenyő című verséből is idézett, utalva a Hargitán álló havas fenyőkre, amelyek – a kiállított fotók tanúsága szerint is – néha valóságos szobrokat formáznak.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!