
Fotó: Iochom Zsolt
A cseresznyevirág útja címmel a japán földrengés áldozatainak emlékére képzőművészeti kiállítás nyílt szombaton délután Csíkszeredában, a megyeháza galériájában. A rendezvény része Japán romániai nagykövetsége vándorkiállításának.
2011. május 08., 11:502011. május 08., 11:50
2011. május 09., 18:182011. május 09., 18:18
A vándorkiállítás első állomása Déva volt, ahol április 30-án nyílt meg a tárlat, a második állomás Csíkszereda, majd május 14-én Brassóban, 23-án pedig Bukarestben, a Parlament épületében állítják ki az alkotásokat. A vándorkiállítás védnöke Nacuo Amemija, Japán romániai nagykövete.
Házigazdaként Raffain Zoltán megyei tanácsos köszönetét fejezte ki, hogy a kiállítást Székelyföldre, Hargita megyébe is elhozták, ugyanakkor együttérzésének adott hangot a természeti katasztrófával sújtott japán néppel szemben. „Mondjunk el egy-egy Miatyánkot, hogy minden egyes nemzetet kerüljenek el a természeti katasztrófák” – mondta köszöntőjében Raffain Zoltán.
A kiállítás május 12-ig tekinthető meg a megyeháza galériájában
Nick Teodoreanu, a Filocalia Ortodox Központ vezetője a négy állomásos vándorkiállítást ismertetve, elmondta: a tárlat magját képezik Cristina Ciobanu Japánt ábrázoló fotói, valamint Adrian Iurco képzőművészeti alkotásai. A kiállítás főhajtás a március 11-i katasztrófa áldozatai és a japán nép előtt. Nacuo Amemija, Japán romániai nagykövete levélben köszöntötte a kiállításon megjelenteket. A képzőművészeti tárlat május 12-ig látogatható a megyeháza galériájában.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!