Zöldségzenekar és belga együttes az utcazene fesztiválon

•  Fotó: ERSZI

Fotó: ERSZI

Rengeteg újdonsággal várják a sepsiszentgyörgyi utcazene fesztiválon a résztvevőket és jelentkezőket egyaránt – mondta a rendezvény szervezője, az ERSZI vezetője Nagy Krisztina.

Bús Ildikó

2011. augusztus 22., 21:042011. augusztus 22., 21:04

2011. augusztus 22., 21:222011. augusztus 22., 21:22

Utcán, kocsmák előtt, piacon zenélnek majd az együttesek

Az ötlet tavaly jött, a veszprémi utcazene fesztivál mintájára és már az első siekres volt, hiszen rengeteg érdeklődőt vonzottak a város különböző részein zenélő együttesek. Nagy Kriszta, az ERSZI egyesület részéről elmondta, a rendezvény lehetőséget ad a bemutatkozásra olyan vállalkozó szellemű zenészek számára, akik egy közvetlen kapcsolatot tudnak teremteni a közönséggel minimális technikai feltételek mellett, így is népszerűsítve az élő zenét.

„A fellépőknek nincs stílus, hangszer és előadási kötöttségük, ami még izgalmasabbá teszi a fesztivált. A város több pontján egyszerre zajlanak a fellépések, bízva abban, hogy a közönség a földre elhelyezett kalapokban is kinyilvánitja tetszését. Idén 15-20 zenekart tudunk fogadni, akik több helyen is zenélnek majd, kötöttség nélkül, persze a vulgaritást és a politikát kell kihagyni, valamint akusztikusan is meg kell felelni a körülményeknek” – magyarázta a szervező.

Nagy Krisztina nem csak szervez, hanem zenél is a zöldségzenekarban

A fellépő zenekarok mellett meghívottak is lesznek, így Belgiumból jön egy együttes, de veszprémiek is fellépnek majd. A fesztiválon nemzetközi zsűri pontozza a fellépőket, de a közönség is szavazhat, egy kalapba kell is  bedobni a kedvenc zenekar nevét és ezt is összesítik. Akik nyernek, azok indulhatnak majd az egymillió forintos díjért, felléphetnek Ferrarában és Szlovákiában is. Idén új helyszínekkel is bővül a fesztivál, a megszokott kávézók, bisztrók teraszai mellett, a piacon és más nyílt tereken is zenélnek majd a fiatalok. Emellett egy színpadot is felállítanak a tervek szerint a városközpontban, ahol közös zenélésre is sor kerül, majd örömzenélés lesz a Bistro Kertben és egy nagy ölelés is jár a Caritastól mindenkinek.

Ehető, vitamindús hangszereken játszik a Minestrone Band

Érdekesség lesz a zöldségzenekar, a Minestrone Band fellépése is, akik zöldségeket szólaltatnak meg úgy, hogy előtte a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a „hangszerek” készítési munkafolyamatait. Egy fellépés során a zenészek kb. 20 kg zöldséget használnak fel és szakácsuk is van, aki az előadás után a „hangszerekből” minestrone levest készít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 14., kedd

Ötvennégy medve kilövése kevésnek tűnhet, mégis sokat jelent a gazdatársadalomnak

Noha az állományhoz képest elenyésző a megelőzési kvótába foglalt évi ötvennégy kilőhető medve, a nagyvad okozta károk mennyisége és értéke drasztikusan csökkent 2024-ben – tudtuk meg a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatójától.

Ötvennégy medve kilövése kevésnek tűnhet, mégis sokat jelent a gazdatársadalomnak
2025. január 10., péntek

Filmek által inspirált nevek az anyakönyvi hivatalban

A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.

Filmek által inspirált nevek az anyakönyvi hivatalban
2024. december 20., péntek

A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják

A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartunk. Hétvégén a háromszéki magyar városokban is ünnepélyes külsőségek közepette gyújtják meg az adventi koszorú negyedik, szeretetet jelképező gyertyáját.

A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
2024. december 20., péntek

Hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása a cél Kovászna megyében

Nehéz sorsú bölcsődés és óvodás korú gyerekek fejlesztését célzó uniós pályázathoz csatlakozik partnerként Kovászna Megye Tanácsa. A képviselő-testület ezenkívül elektromos iskolabuszokról, speciális oktatásról is döntött pénteki ülésén.

Hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása a cél Kovászna megyében
2024. december 18., szerda

Januártól másképp kell gyűjteni a hulladékot

Mostantól a textilhulladék is szelektívnek minősül, ezért külön kell gyűjteni. Az új jogszabály 2025. január 1-jétől lép érvénybe.

Januártól másképp kell gyűjteni a hulladékot
2024. december 12., csütörtök

A Székely Mikó Kollégium diákjai megnyerték az összes Szent György-ösztöndíjat

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2010 óta minden évben meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat azoknak a végzős diákoknak, akik a középiskolai éveik során kimagasló tanulmányi eredményeket értek el. Idén a Székely Mikó Kollégium diákjai taroltak.

A Székely Mikó Kollégium diákjai megnyerték az összes Szent György-ösztöndíjat
2024. december 10., kedd

A székely mártír húgának emlékiratai

A székely hősök emléktáblájába aranybetűkkel kellene bevésni a teleki Horváth Károly nevét, akit többedmagával végeztek ki a marosvásárhelyi Postaréten. Testvérhúga majd száz évvel később mondta tollba a történteket, emlékiratát kedden mutatják be.

A székely mártír húgának emlékiratai
2024. december 09., hétfő

A Kárpátok virágoskertje – egy elmaradt bemutató pótlása

Székely Árpád székelyudvarhelyi földrajztanár, kutató már nem érhette meg utolsó könyvének megjelenését. A Kárpátok virágoskertjét eredetileg november 21-én tervezték bemutatni Sepsiszentgyörgyön, december 10-én, kedden pótolják.

A Kárpátok virágoskertje – egy elmaradt bemutató pótlása
2024. december 05., csütörtök

Motoros Mikulásoktól hangos a város, gyerekek ezrei várják őket

A száncsengőt dudával, a rénszarvasszánt díszes vasparipával váltották fel a piros ruhás csodatevők, akiket mindig töretlen lelkesedéssel fogadnak a háromszéki gyerekek. A motoros Mikulások ezúttal betekintést engedtek a kulisszák mögé is.

Motoros Mikulásoktól hangos a város, gyerekek ezrei várják őket
2024. november 24., vasárnap

Gyanús busz Kézdivásárhelyen: a kultúrára szavaztak a politika helyett

Rendbontás nélkül zajlik a szavazás Kézdivásárhelyen. A főtéren ugyan feltűnt egy Prahova megyei kirándulóbusz, ami sokakban gyanakvást keltett, de mint megtudtuk, alaptalanul.

Gyanús busz Kézdivásárhelyen: a kultúrára szavaztak a politika helyett
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!