Tombolt a közönség a Quimby koncerten

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megalakulásának 20. évfordulója megünneplésére érkezett a Quimby zenekar Erdélybe. A zenekar már jó néhányszor fellépett az itteni közönség előtt, és mindannyiszor pozitív élményekkel gazdagodtak, ezért jöttek ismét, hogy velünk is megünnepelhessék születésnapjukat.

Albert Teréz Lilla

2011. október 06., 13:212011. október 06., 13:21

2011. október 06., 19:342011. október 06., 19:34

Várható volt, hogy rengetegen lesznek kíváncsiak a Quimby koncerte szerdán este Marosvásárhelyen a Jazz&Blues Clubban. A helyszűke ellenére csaknem 500 rajongó dalolt együtt a zenekarral. Beteljesedett a zenekar célja, hogy családias hangulatú kellemes klubkoncertet hozzzanak össze, hiszen senkit sem zavart az, hogy valaki a lábára lépett vagy meglökte, ugyanis mindenki ugyanazért volt ott: hogy élőben hallgassa a Quimby felejthetetlen slágereit, hogy jól szórakozzon, jó zenére, jó társaságban.

A közönség elégedett volt, hiszen a Quimby tagjai kitettek magukért, régi és új számokat egyaránt játszottak, amit a közönség tapssal, sikongással jutalmazott. A Most múlik pontosan című számukat a jelenlevőkkel közösen énekelték el, sőt egy rajongónak hatalmas élményt okoztak, hiszen Kis Tibivel együtt énekelhette el a Quimby talán legismertebb dalát.

Többször tapsolták vissza a zenekar tagjait a szinpadra, mindannyiszor engedelmeskedtek, és a betervezett számokon felül még jó néhányat eljátszottak. A zenekar tagjainak arckifejezéséből kitünt, hogy nagyon jól érzik magukat, és örültek annak, hogy ismét ilyen lelkes közönségnek játszhattak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Tűzesetek Maros megye számos pontján

Mozgalmas napjuk volt vasárnap a Maros megyei tűzoltóknak, akik több településen is beavatkozásra kényszerültek különböző tüzek miatt.

Tűzesetek Maros megye számos pontján
Tűzesetek Maros megye számos pontján
2026. március 22., vasárnap

Tűzesetek Maros megye számos pontján

Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok

Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

2026. március 22., vasárnap

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom

Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak

Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak
2026. március 22., vasárnap

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek
2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Hirdetés