
Fotó: Antal Orsolya
Csíkszeredában koncertezett – negyvenhárom éves fennállása során Erdélyben harmadjára – a Tolcsvay Trió. Az együttes alapítójával, Tolcsvay Bélával beszélgettünk július 30-i koncertjüket megelőzően.
2010. augusztus 03., 18:492010. augusztus 03., 18:49
2010. augusztus 25., 13:392010. augusztus 25., 13:39
Fotó: Antal Orsolya
Tolcsvay Béla vallja, hogy neki énekmondóként küldetése van: magyarul, őszintén, dalban elmondani, amit a világról gondol, hogy ezzel másokat is elgondolkodtasson.
„Nagyon nehéz, mert ha azt az erkölcsi alapot veszem, ami például ott van bent a Gyimesekben, akkor a mai világ ellensége vagyok. Ezért nem szólok sokat a rádióban, a televízióban, mert tudják, hogy amit mondok, azon elgondolkodnak, ettől a mindenkori hatalom nagyon fél. Megmondom, hogy merre lehet, és merre nem lehet menni, mert ezt én itt így kaptam. Mondom a színpadról, hogy vissza kell térni a tiszta forráshoz, mert különben nagy baj lesz. Már az van\" – hangsúlyozta a művész.
A Tolcsvay Bélával készült teljes interjút a Csíki Hírlap augusztus 4-ei, szerdai lapszámában olvashatják.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!