Boldog lehet Székelyszentkirály minden lakosa, mert olyan hírét vitték a Szent Király Szövetség 14., náluk tartott találkozójának, amire unokáik is büszkeséggel gondolhatnak.
2010. augusztus 09., 17:122010. augusztus 09., 17:12
A helybeliek, az alkalomért életre hívott Székelyszentkirályért Szövetség és mindazok, akiket megnyertek az ügynek, igényes arculatot teremtettek a nagyszabású rendezvénynek, és a szeretettel átgondolt szervezettség érződött minden mozzanaton. Nem csak virágoztak, díszítettek és példásan fogadták vendégeiket, európai színvonalú körülményeket biztosítottak. Az óriási sátor minden értelemben az együvé tartozást erősítette. Jó volt a hétvégi rendezvényen vendégnek lennünk.
Pénteken a szélrózsa minden irányából érkezett „szentkirályiak” közös vacsorán vettek részt, majd szombat délelőtt megtekintették Székelyudvarhely látványosságait és ellátogattak a Szejkefürdőre, Orbán Balázs emlékhelyére. Ugyanezen a napon a kultúrházban a helyi hagyományos mesterségeket bemutató kiállítást nyitottak: a katyó- és szilvaíz-főzés eszközeit, a kapu-és dísztárgyfaragás hagyományait, ugyanakkor bemutatták a szövés, bútorfestés remekeit és csipkeverést - száz mintadarabbal.
Magyar rapszódia, mezőségi táncok, Szent Istvánról szóló dalok, dunántúli eszközös, somogyi táncok, népek tánca – csak néhány abból, amit az államalapító királyunk nevét viselő települések kultúrcsoportjai színpadra vittek.
Vasárnap Csaba testvér közvetlen és buzdító szavai után a szentmise végén szavalatok hangzottak el, ünnepélyesen átadták a Szent István-szobrot, amit hagyományosan évenként egy-egy tagtelepülésnek adományoz a Szövetség - idén a Kovászna megyei Sepsiszentkirálynak. Felkerültek a találkozó résztvevőinek emlékszalagjai az emlékzászlóra, a küldöttségek lerótták tiszteletüket a helybeli szobor előtt. A szívbéli közös énekszó pedig reményt táplál: akik megfogják egymás kezét, együtt maradnak.
(Az eseményről bővebben az Udvarhelyi Hiradó augusztus 10-ei számában olvashatnak).
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
Egy középfeszültségű vezeték meghibásodása okozta a múlt héten Székelyudvarhely jó részén tapasztalt rövid áramszüneteket, áramingadozásokat.
Noha gazdaságilag értéktelenné válnak a harkályok által odvasra fúrt fák, ökológiai szempontból nagyon hasznosak. Az üregekbe ugyanis kártevőket pusztító énekesmadarak, illetve akár vadmacskák is beköltözhetnek.
szóljon hozzá!