
A Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület Csíkcsicsóban és Csaracsóban történelmi székely íjászversenyt szervez június 12-én, szombaton 10 órától.
2010. június 07., 16:132010. június 07., 16:13
2010. július 06., 15:292010. július 06., 15:29
Kötelező felszerelés: történelmi kort idéző ruházat, vagy székelying, íj, vessző, legalább öt darab (lehet alumínium, fa vagy carbon). Kategóriák: 1. Harcos férfi (15 év fölötti férfi), 2. Harcos nő (15 év fölötti nő), 3. Gyermek (15 év alatti lány és fiú). Díjazás: értékes tárgyjutalom az első három helyezettnek minden kategóriában, illetve oklevél.
Benevezni írásban a lutzlevente@erdely.ma címen, vagy a 0743/383-352, 0751/219-015 telefonszámokon, vagy helyszínen a versenykezdés előtt egy órával. Nevezési díj: felnőtteknek 10 lej, gyerekeknek 5 lej.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!