
Fotó: vagta.hu
Vasárnap ért véget a Nemzeti Vágta Magyarországon, melynek keretében látványos parádékon és bemutatókon vehetett részt a közönség. Erdélyből két háromszéki település vett részt a rendezvényen, amely a magyar települések legnagyobb seregszemléjének számít.
2010. június 11., 11:032010. június 11., 11:03
2010. június 11., 11:162010. június 11., 11:16
Fotó: vagta.hu
A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 44 polgármester és az új kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát. A budapesti versenyre összesen hetvenkét település nevezett be, az idei Nemzeti Vágtának 9 határon túli magyar település is a vendége volt, köztük Sepsiszentgyörgyiek is. Sepsiszentgyörgy harmadik alkalommal képviseltette magát, részvételüket Ferencváros önkormányzata támogatta. A város vezetősége, a Nemzeti Vágta szervezőivel egyeztetve, a rendezvény székely változatának megszervezését tervezi.
Fotó: vagta.hu
A jelenlevő önkormányzati vezetők egyetértettek abban, hogy a Vágta a nemzeti összetartozás érzését erősíti, és ott fogalmazódott meg, hogy Magyarország lovas paradicsomnak számít Kelet- és Közép-Európában, a turizmust is ebbe az irányba érdemes fejleszteni.
Fotó: vagta.hu
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.
Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.
szóljon hozzá!