
Búcsúznunk kellett az utolsó határon túli fellépőtől is hétvégén a magyarországi X-Faktorban. A szászrégeni Titán együttes frontembere, Szabó Előd, nem jutott be a 12 legjobb közé, s azzal együtt az élő show-ba. A „sajnálom” szót mentora, a marosvásárhelyi származású Keresztes Ildikó mondta ki, s még csak nem is Előd teljesítménye, hanem kinézete nem tetszett neki... Előd saját bevallása szerint szakmai csalódásként élte meg a kiesést, de az az ismertség, rajongás, amire rövid idő alatt szert tett, mindenért kárpótolja.
2010. október 11., 14:082010. október 11., 14:08
2010. október 11., 20:132010. október 11., 20:13
– Tudom, hogy nem most volt a Mentorok Háza, hanem felvételről ment. Mégis, hogy érzed magad a kiesés után?
– Mivel augusztus 11-12-én volt a felvétel, azóta túltettem magam rajta. A hétvégén újranéztem az egészet, s ez egy kicsit feltépte a sebeket. Mert nyoma marad a lelkemben. Életem egyik legnagyobb szakmai csalódása volt, hogy nem a hang a legfontosabb egy énekes esetében, hanem a kinézet.
– Igen, a mentorod, Keresztes Ildikó is inkább a kinézetedet kritizálta, mint a teljesítményedet...
– Valószínű, hogy az ember mindig magából indul ki. De én mindig azt mondom, hogy amíg az ember nem ismeri a dolgok hátterét, jobb ha nem mond semmit. Lehet, hogy ő döntött, lehet, hogy a producerek, nem tudom. Elképzelhető, ha Ildikó helyzetében lennék, nem tudnám, mit csináljak.
– Amúgy találkoztál azóta Ildikóval?
– Igen, persze, a vásárhelyi koncertjén is ott voltam, na meg jövő héten együtt lépünk fel a Rádió GaGa szülinapi buliján. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a hangulat: a színpadon és a közönség soraiban.
– Egyes internetes fórumokon már szervezik a füttykoncertet Keresztes Ildikónak. Amúgy számítottál a továbbjutásra? Úgy gondolod, másként alakul, ha más a mentorod?
– 99 százalékban számítottam a továbbjutásra. Szerintem alakulhatott volna másként, ha más a mentorom. Már csak azért is, mert akkor nincs az, hogy egy Maros megyei juttatta tovább a Maros megyeit.
– Így visszanézve, mit kaptál az X-Faktortól?
– Mindenképpen hatalmas nagy tapasztalat volt. Bírni kellett a munkát, lelki és fizikai szempontból is. Az X-Faktor táborban például éjjeleket forgattunk, s másnap hajnalban keltünk. Közben éneket tanultunk, fellépésre készültünk. Mindemellett pedig nagyfokú ismertségre tettem szert, ami a műsor nélkül nem ment volna. Két-három hét alatt nagyon sokan megismertek, Magyarországon és Erdélyben is. Budapesten megállítottak az utcán, hogy autogramot kérjenek, s fényképezkedjenek velem. A minap az egyik gyorsétteremben jártam, a kiszolgálólányok pedig ingyen fagyival kedveskedtek nekem, csak azért, mert láttak az X-Faktorban. De így van ez itthon is, Erdélyben. Bármelyik városban lépek fel, megismernek, és a Titán közönsége is megduplázódott. Ez kompenzálni tudja a szakmai csalódást.
Az interjút teljes egészében a Vásárhelyi Hírlap keddi, október 12-ei számában láthatják, amelyben az is kiderül, hogy a továbbjutók közül kinek szurkol ezután Szabó Előd.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.
Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.