Az Udvarhelyi Fiatal Fórum február 17–19. közötti hétvégén két rendezvénnyel készül. Útjára indul a Közéleti Vándortábor elnevezésű képzéssorozat, valamint pénteken ismét lesz Rendhagyó Tanóra.
2012. február 15., 17:202012. február 15., 17:20
A Közéleti Vándortábor 30 résztvevővel veszi kezdetét pénteken délután 5 órakor a Gondűző étterem és szálloda konferenciatermében, ahol a civil szféra létezéséről, lényegéről és abban való hatékony szerepvállalásról tart interaktív képzést Szövérdfi-Szép Zoltán, a START Tanácsadó és Továbbképző Iroda képzője. A teljes hétvégén át zajló program célja, lévén első alkalom a négy hétvégés képzéssorozatból, hogy a részvevők megismerjék egymást, játékosan és gyakorlatiasan áttekintsék a civil szervezetek működésének alapjait és az azokat működtető egyének, önkéntesek motivációit, tevékenységét.
A következő képzés március 9–11. között zajlik majd, azonos helyszínen, de természetesen már más témával. Szabó Attila, a Más Rádió főszerkesztője és a MÜTF oktatója kommunikáció, médiakapcsolatok és közkapcsolatok témában okítja a résztvevőket, majd március 30. – április 1. között Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója pályázatírás és projektmenedzsment témában tart képzést. A Közéleti Vándortábor, vándor nevéhez hűen negyedik és egyben záró programját Szovátán tartja, ahol a résztvevők vizsgát is tesznek majd a programban tanultakból.
A hétvége másik rendezvénye a Rendhagyó Tanóra, az idei irodalmi, majd vallás téma után egy kicsit gyakorlatiasabb kiadásban, hiszen a sikeres sofőrvizsgához kapnak tippeket az érdeklődők. A tanóra rendhagyó tanára Imre András elméleti és gyakorlati autóvezető-oktató. Az előadásra február 17-én, pénteken délután 6 órától kerül sor, a Kossuth Lajos utcai Face Tea House-ban.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!