Stoppolni – akár otthonról is

A helyszín általában a városszéle, kelléknek egy úti célt tartalmazó tábla számít, de akár egy kinyújtott kéz is megteszi – erről ismerhettük fel a stoppost. Eddig legalábbis. Nemrég azonban néhány fiatal kezdeményezésére internetes stoppolós oldal indult, és pár nap alatt bebizonyosodott: szükség van rá, főleg az egyetemisták körében.

Szász Cs. Emese

2010. október 12., 16:452010. október 12., 16:45

2010. október 13., 10:262010. október 13., 10:26

Galéria

A stoppolás szerencsétől függ. Van úgy, hogy alig áll ki az ember, már húz is le melléje egy autó és felveszi, máskor azonban órákig is álldogálhat a stoppos, esőben, szélben, hóban, nem szánja meg senki. Márpedig az egyetemisták előszeretettel választják ezt az utazási formát, nem csak azért, mert olcsóbban meg lehet úszni, hanem az ország rossz közlekedési hálózata miatt is. Egy marosvásárhelyi egyetemista például csaknem hat órát zötykölődik egy zsúfolt maxi-taxin Sepsiszentgyörgyig, amennyiben nem a vonat-összeköttetést választja, mert akkor lehet, hogy még tovább. Még a 100 kilométernyire lévő Kolozsvár is messzinek tűnik a hagyományos tömegközlekedési eszközökön.

Utasnak is, sofőrnek is jó


Főként ezeknek a stopposoknak kívánt megoldást kínálni két fiatal, Ambrus István és Szántó Szilárd, akik a stoppoljonline.ro kezdeményezői. De a fórum a sofőröknek is jó lehet: megoszthatják a benzinköltségeket, és a hosszú út is érdekesebb, ha van kihez szólni egy-két szót. Emiatt internetes útitárskeresőnek is felfoghatjuk a weblapot.

Akár Münchenbe is


Magyarországon a www.kenguru.hu csaknem húsz éve autós–utas közvetítéssel foglalkozik, de Romániában is működik egy hasonló, a www.cumasina.net. Magyar nyelven Erdélyben azonban ez az egyetlen hasonló kezdeményezés.

Aki rámegy az oldalra, láthatja, pár hetes működése alatt jó páran használták: néhányan már hét elején kiírják, hogy pénteken mennének, mások meg az utazás előtt közvetlenül néznek fel az oldalra. Szerencsére autósokból sincs hiány: a Marosvásárhely – Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy – Temesvár és egyéb megszokottabb egyetemista útvonalak mellett, már Marosvásárhely – Budapest és Budapest – München távot is ajánlanak. Az autóvezető megadja az útvonalát, hogy hány hely van nála, aki pedig pont arra menne, az megtalálja a sofőr e-mail címét, telefonszámát is, hogy kapcsolatba tudjon lépni leendő útitársával.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője

Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője
2025. július 11., péntek

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü

Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes