Sok nő veszteségként éli meg a császármetszést

A szeméremcsont fölött, haránt irányban. Nem, nem tetoválás. Seb. Ami része lett a testnek, léleknek. Még élénk, érzékeny. Anyaseb. Sokszor így nevezik a császármetszés által keletkezett vágást a női hasfalon. Az anyaseb azonban nem csak kívülről fáj, sok esetben lelkileg is nehéz feldolgozni, hogy bár meglett a várva várt gyerek, a „célba érés előtt elesett az ember az olimpián”.

Kovács Réka Rozália pszichológus szerint az utólagos lelki gyógyulás szempontjából jobban viseli a műtétet az, aki maga választotta a császármetszést, mert ő ilyenformán gyakorolt kontrollt a saját teste fölött.

Azokban a kismamákban azonban, akik nem erre készültek, sok kérdőjel maradhat, többek közt az is, hogy vajon tényleg indokolt volt-e a műtét. „Sok anya veszteségként éli meg a császármetszést, tehetetlenséget érez és kiszolgáltatottságot. Nem egy esetben olyasmivel is indokolják a műtétet, ami az anyát teszi felelőssé: hogy nem tágult, hogy lassan haladt, hogy nem működött a teste elég jól” – mondja Kovács Réka Rozália. Hozzáteszi, a császáros statisztikák elég riasztóak, vannak kórházak, amelyekben a szülések 35-40 százaléka végződik császármetszéssel, de olyan intézményt is tud, amelyben 60 százalék ez az arány. Ami a pszichológus szerint elég hihetetlenek tűnik, mert lehetetlen, hogy a nő elfelejtett volna szülni. „Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ez olyan, mint amikor az olimpián a célba érés előtt elesik az ember. De nyilván egyénfüggő, hogy ki hogyan éli meg, van, aki könnyebben, van, aki nehezebben, de sok esetben számolnak be arról, hogy elmarad a katarzis, ami a természetes szülés gyakori velejárója. Emellett a műtét egyéb problémákhoz is vezethet, ugyanis később kapja meg ilyenkor az anyuka a babát, ami szoptatási, esetleg kötődési problémákhoz is vezethet, s így nem csak a fizikai, de a lelki felépülés is nehezebben mehet” – fogalmazott a pszichológus.

Mára már ékszer a vágás

Herbszt Simon Eszter két császármetszéssel született gyermek édesanyja, bár mára megtanulta elfogadni, hogy így alakult, s tudja, hogy nem attól lesz jobb vagy rosszabb anya, hogy természetes úton születtek a gyerekei vagy sem, mégis élénken él benne, hogy rosszulesett mindkét műtétje. „Nem így akartam, mert tudom, utána olvastam, hogy mennyivel jobb anyának és babának együtt végigjárni ezt a közös, göröngyös utat a nagy találkozásig. Huszonhét óra vajúdás után, életmentés közben született meg a fiam. Most már hálás vagyok, hogy ott és akkor épp minden úgy alakult ahogy, habár hosszú ideig nem tudtam elfogadni azt, hogy nekem nem adatott meg a nagybetűs élmény. A másmilyen (újjá)születés élménye. A fiunk után hamar jött a picur lányunk is. Ő is császármetszéssel. S ezt, másodszorra, még nehezebb volt elfogadni. A félelem, hogy rendben lesz-e minden, hogy megint szabnak, megint varrnak, a műtő, a tumultus az ágy körül, a fények. Hogy megint távol lesz tőlem, mert hát a császáros anyuka legalább egy napig fekszik, s minden mozdulatnál érzi, hogy elvágták” – eleveníti fel emlékeit az édesanya, aki végül egy császárfeldolgozó tanfolyam után volt képes elfogadni azt, hogy mindkét esetben – akkor és ott – ez volt a legjobb. Így ma már büszkén mondja, hogy a hasán lévő vágása a büszkesége, ékszere, amely örökké a bőrén marad mint gyermekei érkezésének a helye.

Van, akinek nem jelent gondot az elfogadás

Hogy nem mindenkinek jelent ez lelki sebeket, azt Molnár Sántha Ágnes története bizonyítja. „A legnagyobb fiam orvosi okból, téraránytalanság miatt született császármetszéssel, később testvérei az első műtétre, illetve a kis korkülönbségre való tekintettel szintén így jöttek világra. Az én felépülésem bizonyára hosszabb ideig tartott mintha természetesen születtek volna, de érzelmileg könnyen túlléptem rajta, és hálás voltam azért, hogy mindannyian jól vagyunk. A gyermekek szempontjából semmilyen hátrányát nem észleltem azóta sem. Annak ellenére, hogy a császármetszést ellenző anyukáktól gyakran hallottam olyan véleményt, miszerint az így született gyermekek bátortalanabbak, félénkebbek, vagy hogy az anya-gyermek kapcsolat nem lehet annyira bensőséges, mint a természetes szülés után. Ezeket egyáltalán nem tapasztalom” – mondja három császármetszés után a négygyermekes édesanya, aki szerint ezekben a kérdésekben a nevelkedés körülményei fontosabbak, mint a születés módja.

„Kicsi leányom császármetszéssel jött a világra. Bár nagyon készültem a természetes szülésre, a baba farfekvése ezt nem tette lehetővé. Az utolsó pillanatban sem sikerült elfogadnom, hogy ez a legmegfelelőbb út, ez az a születés, amit ő választott magának, és ebben nem én fogok irányítani. Így lettem császáros anyuka, így lettem méhe egységét elsirató nő” – fogalmaz Kun Csilla kétgyermekes anyuka, aki úgy érzi, sok édesanya őriz hasonló történetet, s kevés tudta feldolgozni az átélt traumákat. Éppen ezért gondolta úgy, hogy erről beszélni kell, hogy a kimondott szavak és a halló fülek gyógyírként szolgáljanak a lelki sebekre. Ezért szervezték meg az Énidő honlap csapata segítségével az Anyasebek című kerekasztal-beszélgetést, amelyen amellett, hogy császáros anyukák osztják meg történeteiket, szakemberek is mankót nyújtanak a felépülésben.

Nincs mindenkire érvényes recept

A pszichológus szerint nincs mindenkire érvényes recept az anyasebekből való felépülésre, saját példáját azonban fel tudja hozni. A négygyerekes Kovács Réka Rozáliának a legelső gyereke jött császármetszéssel a világra, mivel nem így tervezte, kudarcként élte meg. „Sokáig még azt sem tudtam, hogy mondjam, hogy jött világra a gyerekem: nem tudtam úgy mondani, hogy szültem, csak épp megszületett. Az nem ugyanaz. Végül a női önbizalmamat és a testembe vetett hitemet az adta vissza, vagy inkább az hozta meg, hogy a második gyereket természetesen szültem. Másfél év van az első és a második gyerek közt, itt hallani sem akartak arról, hogy megpróbáljam természetes úton megszülni, végül Budapesten, nem otthon, de otthoni körülmények között sikerült megszülni a gyerekem. Ez adta vissza a hitet a testemben, s bizonyította, hogy a nő szülésre van teremtve. Ez nem recept. Csak az én történetem” – zárta a pszichológus édesanya.

Kerekasztal-beszélgetés szakmai segítséggel
Az Anyasebek című kerekasztal-beszélgetést november 5-én, szombaton 17 órától tartják a Vörösmarty utca 13. szám alatti Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központ termében. Az Énidő csapata olyan nőket hívott meg, akik császárral hozták világra babájukat, vagy akik női szerveket érintő műtéten estek át. Emellett szakemberek is jelen lesznek: Bartos Gyöngyvér Aviva és Love Your Belly oktató abban tud útmutatót nyújtani, hogy a test regenerálódási folyamatát hogyan kell segíteni, Moldován Erika pszichológus pedig a léleknek tud mankót nyújtani a feldolgozás, elengedés folyamatában.