Rendhagyó meghívás a búcsúra

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Csütörtökön vidámabban mentek tovább mindazok, akiket Székelyudvarhely szombatfalvi részén megállásra késztettek a színes nyakkendős fiatalok vagy felnőttek, de mindazok is, akik autókból vethettek egy pillantást a dalolókra. Egyházi ifjúsági énekek hangja zengett a Junior parkírozójában: az utcai evangélizáció óráiban a Szent György plébánia közösségeinek tagjai kedvesen meghívták a búcsúünnep rendezvényeire a járókelőket.

Molnár Melinda

2010. április 22., 16:352010. április 22., 16:35

2010. május 05., 12:062010. május 05., 12:06

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A templombúcsúra, a közösség egyik legnagyobb ünnepére készülve, a szombatfalvi Szent György plébánia ifjúsági csoportja, a hittanos gyermekek és fiatalok, valamint a neokatekumen közösségek tagjai koradélután Kovászolás címmel utcai evangélizációt tartottak a parkírozóban erre az alkalomra felállított kereszt körül. Kezdéskor László Attila plébános a városmisszióért imagondolatokat fogalmazott. Áldást kérve a városra és lakóira, valamint mindazokra, akik e városhoz kötődve tettek tanúságot az evangéliumról.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A plébániai közösségek tagjai kettesével sétáltak a járdákon, és szóba elegyedtek az arra járókkal. Lehetetlen lett volna ne visszamosolyognunk, amint a legkisebbek érkeztek felénk: igei üzenetet ajándékoztak, írott és élő szóval is invitáltak a lelkigyakorlatra és templombúcsúra. Közben az ifjúsági ének-zene csoport hangjait vitte szét a fel-feltámadó szél.

A búcsúünnepet előkészítő lelkigyakorlat, triduum csütörtökön 19 órakor szentmisével, elmélkedéssel kezdődik a népházban. Vendégük Pap László lelkipásztor és a Mustármag közösség tagjai Marosvásárhelyről. Pénteken 19 órakor imaórát és elmélkedést tartanak. Szombaton 18 órától tartják a búzaszentelést a határban: körmenetben végzik az imát népünkért, áldásért. A Szent György búcsú vasárnap 12 órakor rózsafüzér imádkozással kezdődik, a szentmise pedig 12.30 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés