
Elkezdődött az Udvarhelyi Fiatal Fórum új vetélkedője, a Heted7suli, melyre kezdetben hat csapat nevezett be, ám az első próbát csak négyen teljesítették – bemutatófilmet készítettek magukról.
2012. október 16., 11:452012. október 16., 11:45
Az UFF idén ősszel egy újfajta vetélkedőt indított útjára, melynek lényege, hogy a különböző diákközösségek hétfős csapatot alkotnak egy irányítótanár segítségével, és hétről hétre teljesítenek egy, a heted7suli.ro honlapon kiközölt feladatot. Az első próbát több mint egy hete közölték ki, egy bemutatófilmet kellett készítsenek a csapatok, majd feltölteniük a honlapra. A megoldások nyilvánosak, bárki – diáktársak, pedagógusok, az iskolák egykori diákjai is – figyelemmel kísérhetik, hogy a hozzájuk közel álló csapat miként teljesít. A bemutatkozást követően már tudjuk, hogy kik azok a diákok, akik iskolájuk népszerűségét növelve azon lesznek, hogy minél érdekesebb dolgokat derítsenek ki intézményükről. Legyen szó jelen esetben egy régi dokumentumról, ugyanis a most zajló próba során a részvevőknek fel kell kutatniuk és be kell mutatniuk iskolakönyvtáruk legrégebbi dokumentumát. Szorítsunk nekik, és kövessük figyelemmel megoldásaikat!
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!