Pünkösdi gyalogos zarándoklat Székelyudvarhelyről

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Május 21–23. között kerül sor a hagyományos, szervezett gyalogos zarándoklatra, amelyre a székelyudvarhelyieken kívül a környékbeliek és külföldiek is csatlakoznak. Botár Gábor plébános, a gyalogos csoport lelkivezetője tájékoztatta a Székelyhon.ro-t az idei tudnivalókról.

Molnár Melinda

2010. május 18., 18:202010. május 18., 18:20

2010. június 06., 17:302010. június 06., 17:30

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A zarándoklat nyitott minden korosztály és felekezet számára. Egyetlen feltétel, hogy a résztvevő bekapcsolódjék az imádságba, éneklésbe, és lelkileg is érezze: nem kirándulás vagy kalandtúra, hanem vallásos lelkületű, fegyelmezett, vidám együttlét. A szervezők kérik, vigyenek magukkal: élelmet 3 napra, réteges öltözéket, kalapot, sapkát, esőkabátot, hálózsákot, izolírt, sátrat (akinek szükséges). Az útra indulók viseljenek láthatósági mellényt és kényelmes túracipőt.

Péntek reggel 6 órakor gyülekező a Kis Szent Teréz-plébániatemplomnál, a felcímkézett csomagokat felrakják a teherautóra. Célszerű kétfelé csomagolni, a kisebbe az útra szükséges élelmiszer, ivóvíz kerüljön. Az indító, közös szentmise 7 órakor kezdődik. 8 órakor felsorakoznak a templom előtt és indulnak. Az időjárás miatt valószínű, hogy végig a főuton haladnak. A kereszteknél megállnak, imádkoznak és tisztelegnek. Kisebb megállók után kb. déli 1 órakor érkeznek Homoródfürdőre, ahol egyórás ebédszünetet tartanak, majd továbbindulnak. Este 7 óra körül érkeznek a Lenkúthoz (Kalibáskő után 3 km-re), ahol a lövétei gazdák csűreiben, szénában lesz az éjszakai szállás. Ott átvehetők a tehergépkocsiról a csomagok.

Este autóbusszal visszatérhetnek Székelyudvarhelyre mindazok, akik otthonaikban töltenék az éjszakát. Az autóbusz szombat hajnalban 4 órakor vissza is szállítja a Hargita-tetői hármas kereszthez, ahonnan 5 órakor indul tovább a csoport. Az utolsó hosszabb megállási pont az Anna-panzió, ahonnan 7 órakor indulnak tovább. A Szék útnál találkoznak a Székelyudvarhelyről nem gyalogososan érkezettekkel. Együtt énekelve vonulnak a kegyhelyre, és a számukra kijelölt szakaszban vesznek részt a búcsús szentmisén. A szentmise végén megbeszélik a találkozás időpontját a Márton Áron Gimnáziumnál a gyalogosok számára.

Akik a gyaloglást választják, csatlakoznak az autóbuszokhoz, járművekhez. A visszatérő gyalogosok szombat estig eljutnak a lenkúti szálláshoz, ahol éjszakáznak.

Vasárnap reggel 7 órakor közös meleg reggeli, amelyet jótevők biztosítanak. Utána az összes zarándok nagy csomagjait elhelyezik a tehergépkocsin. Indulás 9 órakor, és 13 óra körül pihenő, valamint étkezés Homoródfürdőn. Majd zászló alatt énekelve, imádkozva 18 óra körül érkezik a zarándokcsoport Székelyudvarhelyre.

A gyalogos zarándoklat pünkösdvasárnap 18.30 órától ifjúsági szentmisével fejeződik be a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés