/ Mozimustra

Volt egyszer egy kultuszfilm, mely korát messze meghaladva őszinte csodálatot váltott ki az akkoriban még javarészt számítógépfüggőségtől mentes világból. És a porlepte ötlet újra életre kelt egy olyan lebilincselő formában, amilyet legutóbb majd’ harminc évvel ezelőtt láthattak a mozifanatikusak.

Filléres köntösbe bújtatott történet a marketinghiénákról, Viagráról, futó kalandokról, Parkinson-kórról és csontig rágott, közhelyes, igaz szerelemről. A haszontalan, unalmas, megjósolható történettel megspékelt, romantikával fűszerezett, kötelező melankóliával, könnyfakasztó emberi sorsokkal és sekélyes humorral összeragasztott mozik tengerébe úgy hiányzott még egy csepp, mint lufiárusnak a jégeső.

Első ránézésre a Tom Hooper rendezte A király beszéde túlzottan is ismerősnek tűnik: egy újabb kosztümös dráma, melyben a királyi család tagjai oszlatják a történelmi ködöt. Azonban ha jobban elmélyülünk a filmben, rájövünk, hogy meglehetősen modern sztori ez, melyben egy, a közszférában tevékenykedő ember, egy király próbálja saját korlátait áthidalni a köz és népe érdekében.

Moziba kikapcsolódni jár az ember. Néha azonban előfordul, hogy az esti lazításnak szánt program az alkotás összetettsége miatt valami egészen másba csap át.

A kritika finomvegyes, jót is, rosszat is hallani Darren Aronofsky filmrendező legújabb alkotásáról, a Fekete hattyúról (Black Swan). A sztori néhol kiszámíthatóan egyszerű, de a film minden más tekintetben elképesztően összetett.

Mark Zuckerberg – bálvány vagy közellenség? A Pofakönyv társalapítójának megfilmesített története jóval túlmutat az egyszerű önéletrajzi elemekkel megtömött mozin. Tény, hogy több mint félmilliárd baráthoz az út csak néhány ellenségen keresztül vezethet.

Jeremy Clarkson, a százmilliók által imádott hórihorgas, excentrikus, szókimondó műsorvezető nyilatkozta azt, hogy Cameron Diaz és Tom Cruise testesítik meg az emberi evolúció tetőfokát.

Ó, Egyesült Államok, hazája meg nem valósuló álmoknak és nagy testtömeg-indexű embereknek, szülőföldje a világ urainak, illetve mindannyiunk életét naponta boldogsággal eltöltő Windows-operációs rendszereknek, mi az, amit adhatnál még e bolygó egyszerű földi halandóinak? Képregényeket, hát persze! Élvezze csak a csonka családban felnövő, társadalomba beilleszkedni képtelen kamasz a fiktív történetek izgalmait, elvégre sokunknak van szüksége...

Tudták, hogy a trauma szó görögül azt jelenti, „seb”? A sebek pedig szörnyeteggé tudnak válni az emberben.

Ki napjaink egyeduralkodó vámpírja? Dracula? Divatjamúlt, vén bolond, akivel manapság alig foglalkoznak. Lestat? Dereng a neve, de igazából már nem tudjuk hova tenni. Kérdezzünk meg egy tizenéves lányt, egy felmérés szerint 98% az esély arra, hogy habozás nélkül ezt a nevet kapjuk válaszként: Edward Cullen.

James Cameron ismét kolosszálisat robbantott. Ám van egy apró bökkenő a Hargita megyei egyszerű székely számára: ezt a grandiózus művet moziban nem láthatja. Illetve láthatná, ha a környező megyék valamelyik nagyobb városába utazna, de nem túl gyakori eset, hogy a nehéz munka fáradalmaitól meggyötört férfiember a nejével filmszínházba utazik egy kis esti, dunyha alatti hancúrozás helyett. Jóllehet eme film esetében megérné kivételt tenni.