Álmainkban is kiszolgáltatottan – Inception

Haldoklik az amerikai filmipar – legalábbis ami a kreativitást illeti. A nagy stúdiók szinte kivétel nélkül népbutító, hulladék mozikkal igyekeznek betömni a válság miatt kapott lékeket – és úgy tűnik, sikeresen. Hová tűntek az eredeti ötletek? Félő, hogy a profitorientáltság teljesen megöli a szabad képzelet alkotta nagyszerű koncepciók megvalósítását és elhozza a feldolgozások és adaptációk gyászos önkényuralmát.

Az állapot, melyben nem érvényesülnek a fizika törvényei

Amikor Christopher Nolan új, gyakorlatilag a semmiből megalkotott mozijáról – mert a képregényadaptációk töretlenül törtető trendjéből azért ő is kivette a részét a Sötét Lovaggal – megjelent az előzetes, már érezni lehetett, hogy a film akár a Memento méltó utódja is lehet, amely elszakad a kötöttségtől, a kötelező elemektől (bár ez nem teljesen igaz, de erről később) és az előrelátható végkifejlettől. És sikerre is vitt egy újabb teljesen privát ötletet, igaz, ehhez nem csupán az ő nagyszerű rendezői képességei kellettek.

Ki válik legnagyobb ellenségünkké, ha összemosódik a valóság és a képzelet határa?

Leonardo DiCaprio korábbi – magánéleti – mélyrepülésének nyoma sincs azokban az újabb alkotásokban, melyek főszerepeit megkapja. Jól válogat a forgatókönyvek között, bár ez mindig is erősségének számított (Aviátor, Gilbert Grape, A Vasálarcos, Viharsziget). Csupán egyetlen baj van a színészi képességeivel: a mellékszereplők mindig egyfajta árnyékba kerülnek hozzá és az alakításához képest. Pedig tehetséges színészekben nem szűkölködik a film: Joseph Gordon-Levitt (10 dolog amit utálok benned, 500 nap nyár) és Ellen Page (Juno, X-Men: Az ellenállás vége) a főszereplő méltó társai eme tudatalatti, csavarokban bővelkedő utazásban.

Ellen Page (Ariadne) hibátlanul megütötte a Leo (Cobb) által felállított mércét

Dom Cobb egy egészen kivételes adottságú kém, vitathatatlanul a legjobb a szakterületén –  az emberek tudatalattijából az álmaik alatt értékes információkat lop ki a megrendelői számára. Azonban épp ennek az utánozhatatlan készségnek köszönhetően megy tönkre a magánélete és válik üldözötté. Vágyódik elérhetetlen családja és gyermekei után – ezért is vállal el egy utolsó, minden korábbinál sokrétűbb, nehezebb és megoldhatatlanabbnak tűnő melót: hatalmas befolyással bíró munkaadója kész helyreállítani a valós életét, ha sikerrel végez el egy incepciót – az információ kinyerése helyett egy gondolat beültetése a cél. A feladat viszont a kivitelezhetetlenség határát súrolja, ugyanis amíg az infó kivonása viszonylag rizikómentes, egy nem saját ötletet az agy hasonlóan dob ki magából, mint a test a nem kompatibilis szervet egy transzplantációs műtét után.

Van, akit kiképeztek az extraktorok felismerésére

Ennek ellenére Cobb vállalja a kockázatot: csapatot szervez, a tökéletes bűntény minden részletét aprólékosan kidolgozza. Csupán az egyetlen igazi ellenségével nem számol, aki előtt úgy tűnik egyetlen lépés sem maradhat titokként.

Akár nehezményezésnek is tűnhetne az elmaradhatatlan hollywoodi összetevők kissé Michael Bay megoldásaira emlékeztető jelenléte (látványos tűzharcok, autós üldözések, lélegzetelállító speciális effektek), de manapság egy igazi blockbuster ezek felhasználása nélkül gyakorlatilag halálra ítéltetett. Így viszont egyensúlyban marad a karakterek valamint a sztori kidolgozottsága és a sok néző igényét kielégítő csupasz akció.

Látvány és komplexitás – egyikből sincs hiány

A film hatalmas sikere még így is meglepő, hiszen a golyózáporos-robbantós részek ellenére sem a nagy tömegek ízléseinek megfelelő mozit kapunk. A nép javarésze az esztelen öldöklést vagy az IQ-vákuumban lebegő nonszensz humort szereti, ám ezúttal az egymáshoz szorosan kapcsolódó rétegek (hármas szintű álom) miatt könnyen lehet, hogy másodszori vagy harmadszori nézésre is teljesen új elemeket fedezünk fel. Vagy talán a nézők kezdtek az igényességre vágyni?

Eldől vagy sem? Hatásvadász befejezés egy amúgy nagyszerű mozinak

Nolan überelte önmagát. Létrehozott egy Gotham világához hasonlóan kiterjedt univerzumot (sőt, többet is), melyben a történet nem csak eltörpíti a Memento cselekményét, de még a Tökéletes trükk (The Prestige) leleplezésének izgalmait is maga mögé utasítja. Nehéz is lenne elsiklani Cobb álmai és a rendező alkotásai közötti párhuzam fölött: mindkettő célja egy kitörölhetetlen, örök benyomás biztosítása az elménk összekuszálása mellett. Szerintem sikerült.