Ki napjaink egyeduralkodó vámpírja? Dracula? Divatjamúlt, vén bolond, akivel manapság alig foglalkoznak. Lestat? Dereng a neve, de igazából már nem tudjuk hova tenni. Kérdezzünk meg egy tizenéves lányt, egy felmérés szerint 98% az esély arra, hogy habozás nélkül ezt a nevet kapjuk válaszként: Edward Cullen. Aki nem mellesleg „vegetariánus”, Volvót vezet, középiskolába jár, szabadidejében fára mászik és véres orgiák helyett éjszakánként fapofával nézi alvó tinédzser szerelmét a sarokból. Hát igen, változik a világ.
2010. április 23., 15:032010. április 23., 15:03
És a vámpírtémájú filmek? Az egyik, minden tekintetben legnagyobb alkotás Francis Ford Coppola nevéhez fűződik, aki rendezésében Bram Stoker Dracula-története három Oscar-díjat söpört be. A színészek – Gary Oldman, Anthony Hopkins, Keanu Reeves, Winona Ryder – lenyűgöző teljesítménye és a számtalan értelmezésre lehetőséget adó szimbolikus elemek tömkelege a filmtörténet egyik legművészibb kreációjává tették ezt a remekművet.
Két évvel később Tom Cruise, Brad Pitt, Christian Slater és Kirsten Dunst villogtatták meg színészi adottságaikat a szerelemről, árulásról, a halhatatlanság gyötrelmes egyhangúságáról szóló, Interjú a vámpírral című moziban, lenyűgözve és megfélemlítve mindenkit, valamint elindítva egy enyhén paranoikus hullámot, miszerint a vámpírok minden további nélkül létezhetnek, köztünk járhatnak és bármikor az áldozataik lehetünk.
Az új évezred hajnalán Anne Rice másik grandiózus regényének filmadaptációjától borzonghatott a közönség, de a Kárhozottak királynője gótikus, sötét világa igazából csak egy szűkebb réteget tudott magával ragadni. Lestat de Lioncourt karaktere – akit az Interjú a vámpírral című filmben Tom Cruise alakít – ennek ellenére hihetetlenül népszerű lett, Stuart Townsend alakítása máig az egyik legjobbként és leghitelesebbként van számon tartva. Mert ha valaki vámpír, akkor legyen titokzatos, rejtélyes, rideg és megközelíthetetlen.
Mindezek – és a többi, viszonylag sikeres próbálkozások, mint a Blade, Daybreakers, Van Helsing vagy Underworld – után mitől tűnhetne üdének, frissnek, nem elhasználtnak egy újabb vámpír-témájú könyv – és film? Stephenie Meyer innovációja abban rejlik, hogy hatalmasat kockáztatott: nem törődve évszázados, berögzült sztereotípiákkal, megreformálta a vámpírvilágot. Állatvér-diétára fogta és kiengedte a világosságba, valamint iskolába küldte őket, száműzte a koporsóban alvást, érzelmeket adott nekik és emberibb vonásokkal ruházta fel őket. Megalkotta a tökéletes szerelmi háromszöget, amikor egy halott srác és egy szteroid-gyanús farkasember küzd a tinilányért.
Bizony a világsiker annak fényében nem kis dolog, hogy az eredeti Twilight-projekt csupán a szerző önmaga szórakoztatásaként indult. Robert Pattinson, Kristen Stewart és Taylor Lautner pedig megfogták az Isten lábát a nekik kiosztott Edward, Bella és Jacob szerepekkel. A trió legtehetségesebbje kétségkívül Kristen, a szerelmes, bánatos, tipikus tizenéves érzelemvilágot megdöbbentően hűen adja vissza a nézőknek. Hozzá képest Robert csak egy divatosan zselézett hajú kiscserkész, aki nemhogy romantikussá nem tudja tenni a csókolózós jeleneteket, de még a szerelmi vallomásai is monoton, unott kliséknek hangzanak. Pedig amit mond, attól valószínűleg minden csaj mámorosan alélna el.
Maga a film négy – illetve lehet, hogy öt, attól függően, hogy a sorozat utolsó, Breaking Dawn könyvét hány részben filmesítik meg – epizódusból fog állni, amiből a második – New Moon – nemrég került a mozikba, fiatal lányok újabb és újabb százait őrjítve meg. És vészesen közeleg a harmadik rész, június végén újra robban az elmebaj.
Ami sajnálatos, hogy nem tudván, mekkora nimbusz fogja övezni a kezdeményezést, a film első része összehasonlíthatatlanul lenyűgözőbb a másodiknál. A hangulata, a kékes színei, a légkör, a szereplők megjelenítése mind-mind valami fura, eddig nem tapasztalt látványvilágot tárnak a néző elé. Ehhez hozzájön még a remekül eltalált zene, Edward zongorajátékától kezdve egészen az álmodozó hangulatú és melankolikus kompozíciókig. Aztán az első rész sikerétől megrészegülve és valami még grandiózusabbra törekedvén, minden jellegzetességet sikeresen távolítottak el a folytatásból. S noha a bestseller Twilight-könyvek a kritikusok szerint csekély irodalmi értékeket hordoznak magukban, attól reménykedjünk abban, hogy a soron következő filmek színvonala legalább egy állandó szinten fog maradni.
Mert igazándiból a java csak ezután következik. A vámpírok különleges képességeire immunis Bella örök életre vágyik, a szerelemért kész feláldozni mindent. Közeleg az absztinencia vége, a szexközpontúság mellőzéséért kapott sok pozitív kritikát nagy botrányok fogják felváltani. A baj nem is a kényes téma boncolgatásával van, hanem felmerülnek olyan vicces és elgondolkodtató kérdések, hogy ha megtörténik a dolog, akkor ahelyett, hogy kiteljesedne egy örök életű szerelem, nem a nekrofília és pedofília reklámozása lenne-e? Elvégre Edward halott és 108 éves.
Ha osztályozni kellene a filmet, mindenképpen az átlagos fölé helyezném. Egyrészt azért, mert a potenciális nézők egy része jogtalanul becsüli alá, maga a történet semmivel sem rosszabb a nagyszerű szerelemi történeteknél. Modern, eltérő a megszokottól, nincs benne a vámpírok régimódi, túlzottan illedelmes, merev viselkedése, a karakterek mégis nemesnek tűnnek. Pozitívum az is, hogy nincs undorító, ronda repülő lényekké való átváltozás – csak a farkasemberek öltenek állati formát.
Haladni kell hát a korral: Dracula, Viktor, Selene, Marius, Louis, Lestat és társai ideje lejárt. Cullenék a sztárok, trónjuk megingathatatlannak látszik. Legalábbis egyelőre. Mert előbb-utóbb mindig érkezik egy újabb, jobb, a közérdeklődést még erőteljesebben felkeltő fiktív vámpír. Csak idő kérdése.