
Fotó: ifj. Farkas Antal
Huszonegyedik alkalommal rendezte meg augusztus 12–14. között az éves motorostalálkozóját a Székelyudvarhelyi Daimler MC, amelynek ezúttal a városi strand melletti focipálya adott otthont. Jóllehet, a hangulattal és a bulikkal nem volt gond, ám fele annyian sem jelentek meg, mint ahogy a szervezők várták.
2011. augusztus 15., 17:242011. augusztus 15., 17:24
2011. augusztus 22., 16:072011. augusztus 22., 16:07
A motorosok felvonulása péntek délután kezdődött a Márton Áron térről: miután végigkarikáztak a városon, megérkeztek a helyszínre. Az elmúlt hétvégén már a városi parkból is hallható volt, hogy folyamatosan áll a bál a strand mellett. A parkban sétálva, több száz méterről is sok ember arcára mosolyt csalt, amint Illés Tóni – nevezhetjük humoristának is – egy-egy koncert közben igencsak élethűen szájjal utánozta a különböző motorgépjárművek hangjait, legyen az kétkerekű, vagy vízi masina. A focipályára belépve többnyire mindenkit elkapott a bulizhatnék, hiszen a találkozón kilenc zenekar szórakoztatta a közönséget.
Ezúttal is bebizonyították a motorosok, hogy a róluk kialakult sztereotíp imidzs többnyire a képzelet szüleménye: a sör- és alvósátrak mellett/alatt külföldi és helybéli öreg motoros rockerek osztották meg szép csendben, zajmentesen a tapasztalataikat egymással, ismertették a kíváncsiskodókkal a motoros élet fortélyait. A megkérdezett jelenlévők ugyanarról számoltak be: a találkozó rendben zajlott, ám sajnálták, hogy a szokásostól eltérően sokkal kevesebben voltak. Az egyik legnagyobb buli természetesen a szombat esti AB/CD koncertjén volt, ezt követte a motoros játékok résztvevőinek díjazása. Ganxsta Zolival a dobok mögött hozta a formáját a dirty rock and roll magyarországi fellegvára, a Sex Action, kivette a show-bol a részét a helybéli Monyo Project is.
„Évekre visszamenőleg mindig eljövünk a találkozóra, de hiányoljuk az embereket. A koncertek és a bulik érdekelnek a legjobban, de abból szerencsére nincs hiány” – véleményezett a helyszínen Orbán Balázs miklósfalvi motoros. Kifejezetten tetszett egy hajdúnánási motoros társaságnak, hogy a városban volt a buli, így bőven volt idejük megtekinteni Udvarhely szépségeit is. „Borzaszótan tetszik, élvezem, hogy itt mindenki magyarul beszél” – hangsúlyozta egy pohár pálinkával a kezében Takács István motoros. „Véleményem szerint sokan azért nem jöttek el, mert pontosan a városban volt. A találkozók jellegzetessége az volt, hogy kint a szabadban is félre lehet húzódni, akár csendben is. Amúgy tetszett az egész rendezvény” – mondta el Bálint Tibor helybéli lakos.
Úgy látjuk, hogy a bulin mindenki jól érezte magát, habár ezer ember sem jött el a találkozóra – mondta el Török Zsolt főszervező. Tapasztalatai szerint a magyarországi találkozókon is ugyanígy megcsappant a motorosok létszáma. A szervező nem értékeli kudarcnak az idei bulit, hiszen elmondása szerint nem számít már, hogy motoros találkozóról vagy rockmaratonról legyen szó, a válság mindenhol érződik. „Úgy érzem, hogy a városlakókat sem zavartuk, elnézést kérünk mindenkitől, akiket esetlegesen zavartunk a koncertekkel. Az udvarhelyi helyszínből nem lesz hagyomány, igyekszünk a továbbiakban visszatérni a jó öreg helyszínekre és tartani a megszokott színvonalat” – véleményezett Török Zsolt.
Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
szóljon hozzá!