Most először katapultálni is lehet

Bár eddig leginkább rajzfilmekből ismerhettük a katapultot, most a Félszigeten is láthatjuk. Azonban nem hadviseléshez, vagy büntetésre használják, hanem az adrenalinszint-emelkedését idézik elő ezzel a szerkezettel.

Szász Cs. Emese

2010. augusztus 17., 12:472010. augusztus 17., 12:47

2010. augusztus 17., 15:452010. augusztus 17., 15:45

Galéria

A koncertek és zenei élmények mellett sportról és extrém sportról is szól a marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál. Az idei rendezvény szervezésekor pedig különös figyelmet fordítottak az adrenalinszint emelő programokra, így minden eddiginél gazdagabb extrém sport- és sportkínálattal találkozhatunk.

A bungee jumping már évek óta a fesztivál szerves része, ennek ellenére megunhatatlan. A rendezvény egyik központi vonzerejét jelenti, s a többméteres sorok bizonyítják, hogy jó páran vállalkoznak arra, hogy a több mint hatvan méteres magasságból gumikötéllel ugorjanak a mélybe.

A fesztiválon premiernek számít idén a katapult: „Ez a szerkezet egyszerre két személyt röpít a magasba. A működési elv a bungee jumping fordítottja: a bátor páros beül a talajhoz rögzített szerkezetbe, bekötik a biztonsági öveiket, majd kihúzzák a platformot tartó rugalmas köteleket 38 méteres magasságig. A kibiztosítás pillanatában a szerkezet 50–60 méter magasba katapultálja a vállalkozó kedvűeket” – olvashatjuk a működési elvet a fesztivál sajtóközleményében.

Szintén újdonságnak számít a szivacslabda-kilövés, ez egy kétszemélyes játék, amelyben az ellenfelek egymást célozzák. S habár nem újdonság, idén is rengeteg érdeklődőt vonzhat az élőcsocsó, valamint a rodeó is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
2026. június 10., szerda

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark

Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark
Hirdetés