
Fotó: Boda L. Gergely
Esterházy Péter megkérte Dés Lászlót, hogy szaxofonozzon neki egy tehetségtelen Úristent – és így kezdődött minden még 1990-ben. A Szó és szaxofon című közös produkcióval pedig most erdélyi körúton van a két Kossuth-díjas alkotó.
2010. január 20., 12:232010. január 20., 12:23
2010. január 20., 12:362010. január 20., 12:36
Fotó: Boda L. Gergely
Esterházy Péter és Dés László a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére érkezett erdélyi körútra, amelyen a Szó és szaxofon című műsorukkal lépnek fel. Kedden Marosvásárhelyen léptek színpadra, ahol annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy a későn érkezők már be sem fértek a Stúdió Színházba. Szerdán, január 20-án Csíkszeredában lépnek fel, csütörtökön Kézdivásárhelyen, utolsó állomásként pedig Sepsiszentgyörgyön ülik a Magyar Kultúra Napját.
A zenés felolvasó est régi keletű közös produkció. Közös fellépéseik a Hrabal könyve bemutatójával kezdődtek, ahol Esterházynak az Úristent szaxofonozni tanító Charlie Parker kapcsán eszébe jutott, hogy jó volna, ha besegítene valaki. „A könyvben az egyik szereplő, konkrétan maga az Úristen meg akar tanulni szaxofonozni, és az derül ki, hogy megtanul, csak nagyon tehetségtelen. Amikor a könyvbemutatómat terveztem, a tehetségtelen szaxofonosról egyből az én barátom jutott eszembe, és kértem, hogy szaxofonozzon nekem egy tehetségtelen Úristent. Innét kezdtük mi ezt a Szó és szaxofon című játékunkat” – tudtuk meg Esterházy Pétertől.
Persze nem kerítenek túl gyakran sort ezekre a közös fellépésekre, hogy ne vesszen el a dolog varázsa. Erdélyi körútjuk a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja szervezésében valósulhatott meg.
A műsor alatt Esterházy Péter részleteket olvas fel az Esti Kornél novellákból – mert mostanában ilyeneket ír –, a Harmonia Caelestis és az Hrabal könyve című műveiből, ezeket Dés László pedig kommentálja improvizációival szoprán szaxofonon.
További program:
Január 20. – Csíkszereda, Sapientia Nagy Aulája, 18 óra
Január 21. – Kézdivásárhely, a Céhtörténeti Múzeum Incze László kiállítóterme, 18 óra
Január 22. – Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme, 18 óra
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!