Fotó: Nagy D. István
Sepsiszentgyörgy központjában megnyitották a már hagyományosnak számító karácsonyi vásárt, amelyen idén 25 stand termékei közül válogathatnak az érdeklődők. A kicsiket gyerekváros és pónilovak várják.
2009. december 18., 08:182009. december 18., 08:18
2009. december 18., 10:442009. december 18., 10:44
Fotó: Nagy D. István
Az előző évekhez képest több árus igényelt idén helyet az Erzsébet park utca felőli sétányán a város által szervezett hagyományos sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásáron. A szervezők idén újítottak is, mivel egy szerényen felszerelt gyerekváros is helyet kapott a portékákkal megrakott házikók közelében. A megnyitóra – amelyhez kisebb műsor is társult – csak pár tucat érdeklődő volt kíváncsi, a gyerekek viszont már az elején érdekesnek találták a vásár nekik kitalált részét. Az árusok ugyanakkor nem panaszkodhattak, szinte valamennyi arra haladó, korosztálytól függetlenül megállt, és megtekintette a portékájukat. Ami a felhozatalt illeti, vélhetőleg mindenki talál magának valót a szalmából, kerámiából, szövetből nagyrészt kézzel készült csecsebecsék között.
A csütörtökön kezdődött vásár december 24-ig tart.
Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.
Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.
Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.
Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
Elrajtolt a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói arról dönthetnek, a helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések közül melyek valósuljanak meg. A voksokat augusztus 8-ig lehet leadni.
Az utolsó pillanatban megfejelt összköltségvetéssel a sepsiszentgyörgyi Életmentő kupakok Egyesületnek sikerült teljesíteni az évente kitűzött célt: nyári táborba vinni néhány hátrányos helyzetű gyereket.
Nem hagyták sértetlenül a júliusi viharok Erdővidék büszkeségét: a köpeci szil, amelyet 2011-ben az év fájának választottak Romániában, ismét elveszítette egy ágát. A több mint háromszáz éves famatuzsálemnek így már csak egyetlen ága maradt.